Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
365,01 Ft
Euró
393,46 Ft
Font
460,59 Ft
Bitcoin
69,839 $

Kiderült, hogyan ad kölcsönt Győzike Zsoltinak

Egy érdekes kis titokra derült fény, ami megmutatja, hogy a testvéri szeretet minden konfliktust felül tud írni.

Fotó: YouTube/LifeTV
Style

Hujber Dávid

Szerkesztő

Az utóbbi időben a médiában rengeteg hír jelent meg Győzike és Zsolti rosszabb viszonyáról, de mindketten hangsúlyozták, hogy ettől független szeretik egymást, hiszen testvérek, ugyanattól az anyától és apától.

Mindkét testvér számára központi szerepet tölt be az édesapa, aki úgy tűnik, mintha közelebb állna Zsoltihoz, és Győző ezt már nem egyszer tette szóvá. Problémák ide vagy oda, ha kölcsönről van szó, Győzike mindig kész pénzt adni Zsoltinak. Soron kívül Robbanás történt Lágymányoson egy társasházban, áldozat is van

„A Jóisten áldja meg minden lépését neki, mert mindent neki köszönhetünk. Mindent, mert ő indított be minket, ő indított el minket. Mindent neki köszönhetek.” – mondta az édesapjáról Zsolti, akit nagyon szeret.

„Most is, ha valamit akarok venni, akkor vele beszélem meg, és nem a feleségemmel. Amikor elfogy a pénzem, nem hiszed el, hogy ki ad nekem pénzt… Elsőhöz Győzőhöz megyek.” – árulta el a kis titkot Zsolti a LifeTV stúdiójában az Összezárva Hajdú Péterrel című műsorban.

„Mostanában nem voltam nála, de mindig adott nekem. Mindig adott nekem, mindig.” – folytatta a sztár, majd Péter megkérdezte, hogy tud elfogyni ennyi pénz. „Nincs nekem annyi pénzem. Mindig volt pénz Győzőnél, ennek mindig volt pénze.”

Gáspár Zsolt karjaiban halt meg Béla bácsi, újabb részletek a tragédiáról

„Arra mindig odafigyel, hogy a határidőt betartsa. Ha nem tartom be a határidőt, akkor nagyon morog, a visszaadásnál. Ha időben viszem, és még aznap elkéred, akkor odaadja, de ha csúszol vele egy napot, akkor kiabál.”