Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
369,53 Ft
Euró
393,77 Ft
Font
457,11 Ft
Bitcoin
64,211 $

Komoly kockázatai lehetnek annak, ha nagyon keveset alszunk

Újabb és újabb tanulmányok bizonyítják, hogy a kevés alvásnak egészségügyi kockázatai vannak.

Fotó: Unsplash/Kinga Cichewicz
Orvostudomány

Takács Petra

Szerkesztő

Naponta legalább öt óra alvás csökkentheti számos krónikus betegség kialakulásának kockázatát 50 év felett – derült ki egy hosszú távú, nagy léptékű új kutatásból, amelyről a BBC közölt összefoglalót a honlapján.

Amellett, hogy az egészségügyi problémák megzavarhatják az ember éjszakai alvását, már önmagában a nem megfelelő mennyiségű alvás is intő jel, sőt kockázat lehet. Arra már van bizonyíték, hogy az alvás segíti a test és az agy regenerálódását és megújulását, de az továbbra is rejtély marad, miért számít pontosan az, hogy hány órát alszik valaki. Soron kívül Egyre több balatoni település vezeti be a fizetős parkolást

A PLoS Medicine orvostudományi folyóiratban publikált tanulmány szerzői 8 ezer brit köztisztviselő egészségügyi állapotát és alvási szokásait követték nyomon kikérdezéssel, egyes esetekben pedig alvásfigyelő okosórák használatával. Húsz éven keresztül figyelték, hogy a résztvevők közül kinél alakult ki valamilyen krónikus betegség, például cukorbetegség, rák vagy szívbetegség.

Kiderült, hogy azoknak, akik 50 éves koruk körül naponta 5 órát vagy annál kevesebbet aludtak éjszakánként, 30 százalékkal nagyobb eséllyel lett valamilyen egészségügyi problémájuk, mint azoknak, akik napi 7 órát aludtak.

A tanulmányból az is egyértelművé vált, hogy azok, akik kevesebbet aludtak naponta, nagyobb eséllyel haltak meg a vizsgálat ideje alatt, többségében krónikus betegségeik következtében.

(MTI)

Meghalt a férfi, aki felgyújtotta magát Trump tárgyalása alatt

Nem tudták megmenteni azt a férfit, aki felgyújtotta magát a nyílt utcán a bíróság előtt, miközben odabent Donald Trump ügyét tárgyalták.