Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Két kisfiú fogott ki egy 50 kilós harcsát a családi horgászaton

Két kisfiú fogott ki egy 50 kilós harcsát a családi horgászaton

Két kisfiú fogott ki egy 50 kilós harcsát a családi horgászaton
Shutterstock

Őrületes fogás egy családi horgászaton!

Egy kétméteres, 50 kilós harcsát terelt partra két kisfiú Vas vármegyében, így megérdemelten a családi horgásznap igazi szenzációja lett a gigafogás.

A 10 és 12 éves testvérek felnőtteket megszégyenítő kitartással és összhanggal dolgoztak együtt: amikor egyikük elfáradt, a másik átvette a botot, így váltva küzdöttek a több mint kétméteres hallal. A harcsa körbejárta a tavat, keményen megdolgoztatta a gyermekeket, akiknek végül szüleik segítettek partra húzni az óriást.

Az öröm hatalmas volt: a kis horgászok ugráltak, ölelkeztek, és a rokonság is megérkezett, hogy lássa a történelmi fogást. A fiúk nemcsak az erejükkel, de hozzáállásukkal is példát mutattak – kíméletesen bántak a hallal, s felelősen viselkedtek.

A harcsa mérete és veszélyessége miatt nem kerülhetett vissza a vízbe, elszállításáról a tógazda gondoskodott.