Két különálló hullámban érkezhet csapadék az országba, amelyek közül a HungaroMet előrejelzése szerint az éjszakai lehet az erősebb.
A zivatarok kialakulásának esélye már a déli óráktól növekedhet, kezdetben elsősorban az északnyugati területeken, majd délután a Dunántúl keleti részén és a középső országrészben is kialakulhatnak izolált zivatarok.
A zivatarok környezetében viharos széllökésekre is számítani lehet, amelyek sebessége elérheti a 60–70 kilométer/órát. Emellett helyenként jégeső is előfordulhat, a jégszemek mérete a HungaroMet szerint hozzávetőleg 1–2 centiméter lehet, miközben intenzív csapadékból 10–20 milliméter is lehullhat.
A délutáni időszakban elsősorban elszórtan lehetnek zivatarok, azonban estére jelentősebb változás következhet be, ugyanis nyugat felől egy újabb, várhatóan nagyobb számban érkező zivatarhullám érheti el az országot.
„Este nyugat felől újabb hullámban érkezhetnek zivatarok, várhatóan nagyobb számban, akár rendszerbe szerveződve is, amelyek fokozatosan kelet felé terjednek majd.” – írta a HungaroMet.
NE HAGYD KI
Kövess minket a Google-ben
Legyen a Liner a követett forrásod
Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.
Az éjszakai zivatarok
Az éjszakai zivatarok között ráadásul hevesebb cellák is lehetnek, ezért nemcsak a villámlásra és a rövid idő alatt lehulló nagyobb mennyiségű csapadékra kell számítani, hanem az erősebb szélre és intenzívebb jégesőre is. A meteorológiai szolgálat szerint a hevesebb zivatarok környezetében 80–90 kilométer/órás széllökések is előfordulhatnak, miközben az éjszakai csapadékhullás várhatóan fokozatosan kelet felé helyeződik át.
„Kedd reggelre várhatóan lecsengenek a zivatarok.” Ezt követően már nem valószínű olyan időjárási jelenség, amely elérné a veszélyes időjárási jelenségek meghatározásánál alkalmazott kritériumokat.
A csapadék mellett a hőmérséklet alakulására vonatkozóan is közölt adatot a meteorológiai szolgálat. Az Alföldön ma nagyobb területen 25 Celsius-fok körül, illetve kevéssel afölött alakulhat a napi középhőmérséklet.



