Új kutatások szerint nem a képernyők kék fénye, hanem a stresszes esti tartalomfogyasztás rontja el az alvást.
Régóta tartja magát az a nézet, hogy az elektronikai eszközök kijelzőiből áradó kék fény tönkreteszi az éjszakai pihenést. A legújabb tudományos vizsgálatok alapján azonban korántsem biztos, hogy önmagában a fényfajta a felelős az álmatlan éjszakákért, sokkal inkább a kijelzők előtt végzett tevékenységek befolyásolják az alvásminőséget.
A tizenkét korábbi mérést összegző elemzésről a BGR számolt be, felhívva a figyelmet arra, hogy a kékfény-szűrő szemüvegek hatásossága erősen ellentmondásos volt. A sárga vagy narancssárga lencsével ellátott eszközök leginkább a diagnosztizált alvászavarral küzdőknek jelentettek segítséget, miközben az egészségesen alvó résztvevőknél semmilyen lényeges különbséget nem mutattak ki.
Egy másik, 2024-es tanulmány a Sleep Medicine Reviews folyóiratban kifejezetten azt vizsgálta, hogy maguk az elektronikai eszközök vagy a rajtuk fogyasztott tartalmak okozzák-e a problémát. A kutatók arra jutottak, hogy egy megnyugtató film megtekintése vagy egy elektronikus könyv olvasása nem feltétlenül zavarja meg a pihenést. Ezzel szemben a közösségi oldalak túlzott pörgetése és a versenyszerű videojátékok komoly mentális stresszt váltanak ki, ami megnehezíti az elalvást.
Az esti képernyőhasználat emellett az éjszakai pihenésre szánt időből is értékes perceket vehet el. A folyamatos értesítések ellenőrzése vagy a következő sorozatepizód elindítása folyamatosan kitolja a fekvés időpontját, ami krónikus alváshiányhoz vezethet. A szakértők szerint emiatt az esti órákban nem a kék fénytől kell a legjobban tartani, hanem a képernyő előtt végzett, agyat stimuláló tevékenységektől.
NE HAGYD KI
Kövess minket a Google-ben
Legyen a Liner a követett forrásod
Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.



