Nem zárult le a kongói–zambiai híd- és határátkelő-projekt ügye azzal, hogy 126 milliárd forint és annak kamatai visszakerülhetnek az adófizetőkhöz – hangsúlyozta Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
A tárcavezető szerint a mostani fejlemény inkább egy új szakasz kezdete, amelyben több, az állami finanszírozással kapcsolatos kérdésre is választ kell találni. „Olvasom a kommentekben, hogy sokan aggódnak, hogy a 126 milliárd forint visszaszerzésével ez a történet lezárult. Pont az ellenkezője igaz: most kezdődik igazán” – írta Kapitány István a Facebook-oldalán.
A miniszter szerint fontos fejlemény, hogy a Duna Aszfalt jelezte az EXIM és az MFB felé: lejárat előtt, önként visszaváltja a kötvényeket. Ennek következtében – a bejegyzés szerint – 126 milliárd forint és annak kamatai térnek vissza az adófizetőkhöz, miközben megszűnik a tranzakcióhoz kapcsolódó 101 milliárd forintos állami kezességvállalás is.
Kapitány István ugyanakkor úgy látja, hogy ezzel nem lehet lezárni az ügyet, mivel szerinte továbbra is számos olyan kérdés maradt, amelynek tisztázása szükséges. „De pontot még nem tehetünk a történet végére” – fogalmazott.
A gazdasági és energetikai miniszter szerint különösen az vet fel kérdéseket, hogy miközben Magyarországon rossz állapotban vannak utak és hidak, magyar közpénzből afrikai infrastruktúra finanszírozására is sor került. „Sokakat felháborított, és jogosan, hogy miközben itthon rossz állapotban vannak az utak és a hidak, addig magyar közpénzből afrikai infrastruktúrát finanszíroztunk. Ez a kérdés önmagában is megérdemli a választ” – írta.
NE HAGYD KI
Kövess minket a Google-ben
Legyen a Liner a követett forrásod
Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.
Kapitány a Facebook-bejegyzésében több konkrét kérdést is felsorolt a kongói–zambiai híd- és határátkelő-projekt állami finanszírozásával kapcsolatban. Arra keresi a választ, hogyan történhetett meg, hogy amit az EXIM korábban finanszírozhatatlanul kockázatosnak ítélt, az később mégis finanszírozhatóvá vált, illetve miért éppen a magyar állam vállalt kezességet a finanszírozás 80 százalékára. Emellett azt is felvetette, hogy alkalmas volt-e a biztosítéki rendszer arra, hogy megvédje a magyar adófizetők pénzét.
A miniszter a bejegyzésben arról is írt, hogy az ügyben felmerült a hűtlen kezelés, a hanyag kezelés és a hivatali visszaélés gyanúja. „Ezt a hatóságoknak kell tisztázniuk” – tette hozzá.
Több ügyet is vizsgálnak egyszerre
Kapitány István nemcsak a kongói–zambiai projektet emelte ki, hanem további három olyan ügyet is felsorolt, amelyekben – állítása szerint – szintén feljelentést tettek. Ezek között szerepel a Tiborcz István érdekeltségi köréhez tartozó Sofitel-ügy, amelynél a miniszter szerint két nap alatt 59 milliárd forintról döntöttek az EXIM-nél.
Kapitány az egyiptomi vasútikocsi-projektet is megemlítette, amelynél közlése szerint az EXIM 576 milliárd forintos hitelt nyújtott, a folyamat végén pedig 28,5 milliárd forintos veszteség és felszámolás lett belőle. A felsorolás harmadik elemeként Észak-Macedóniát hozta fel, amely – a miniszter bejegyzése szerint – mintegy 360 milliárd forintnyi szabad felhasználású hitelt kapott magyar állami kezességgel.
A miniszter hangsúlyozta, a feljelentések ismeretlen tettes ellen szólnak, ezért szerinte nem a politikusok feladata annak megállapítása, hogy történt-e bűncselekmény, illetve ha igen, ki követte el. „Mindegyik feljelentés ismeretlen tettes ellen szól. Nem a mi dolgunk megállapítani, ki követett el bűncselekményt: ez a nyomozó hatóságok, az ügyészség és a bíróság feladata. A mi dolgunk az, hogy a tényeket feltárjuk, és eléjük tegyük” – írta.
Kapitány István végül egyértelművé tette, hogy a kormányzati vizsgálatok és a vagyonvisszaszerzés területén további feladatokra számít. „Egyben viszont biztos vagyok: Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnál nem fognak unatkozni” – zárta Facebook-bejegyzését a gazdasági és energetikai miniszter.



