Negyven napirendi pont szerepelt azon a kormányülésen, amely reggeltől egészen estig tartott – erről számolt be közösségi oldalán Kapitány István, Magyarország gazdasági és energetikai minisztere.
A politikus szerint a hosszú ülésen számos fontos kérdésben született döntés, amelyek részleteiről később adnak tájékoztatást. „Negyven napirendi pont. Reggel kezdtük, és este még mindig az ülésteremben dolgoztunk. Nálunk így néz ki egy kormányülés, amikor ennyi fontos ügyben kell döntést hozni” – írta Kapitány István a Facebookon.
A miniszter hozzátette, az előző napon több döntés is született, azok részleteit azonban egyelőre nem ismertette. „Tegnap sok döntés született, ezek részleteiről hamarosan beszámolunk.”
Kapitány István bejegyzésében arról is beszámolt, hogy a kormányülést követően már folytatta a munkát, ezúttal Magyarország misszióvezetőivel találkozott. A megbeszélésen azt tekintették át közösen, hogy Magyarország milyen irányt és milyen érdekeket képvisel a világban.
A gazdasági és energetikai miniszter szerint ugyanis az ország előtt nem kizárólag belföldi feladatok állnak, hanem a nemzetközi kapcsolatok terén is komoly munka vár rájuk. „Az elmúlt évek után ugyanis nemcsak itthon van dolgunk. Magyarország nemzetközi kapcsolatait is újra kell építenünk: kiszámítható, megbízható és a saját érdekeit határozottan képviselő partnerként” – írta.
NE HAGYD KI
Kövess minket a Google-ben
Legyen a Liner a követett forrásod
Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.



