Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
364,17 Ft
Euró
393,35 Ft
Font
460,53 Ft
Bitcoin
70,502 $

Földet ért a tálib hatalomátvétel után elsőként érkező kereskedelmi járat Kabulban

Az Iszlámábádból érkező repülőgépen alig tíz ember utazott.

Fotó: Unsplash/John McArthur
Külföld

Kornis Vivien

Szerkesztő

Hétfőn földet ért az első nemzetközi kereskedelmi járat Kabulban, az első ilyen repülőgép, mely a tálib hatalomátvétel óta az országba érkezett – számolt be az MTV az AFP hírügynökségre hivatkozva.

A kabuli nemzetközi repülőtéren még mindig a káosz uralkodik, mióta az utolsó külföldi erők is elhagyták az országot és befejezték az evakuációs erőfeszítéseket augusztus végén. Afganisztánból több mint 120 ezer embert menekítettek ki a szövetséget erők. Soron kívül A húsvét az egyik legjobb alkalom a kisállattartással járó felelősség megtanítására

A tálibok azóta is azon dolgoztak, hogy a Hamid Karzai repülőtér ismét működőképessé váljon, ebben pedig több ország, többek között Katar is segítséget nyújtott a terrorszervezet számára.

“Alig volt bárki a repülőgépen, körülbelül 10 ember… Lehet, hogy több volt a személyzet, mint az utas” – mondta el az AFP újságírója, aki szintén a Pakistan International Airways (PIA) Iszlámábádból induló járatával utazott.

A szélsőséges iszlamista terrorszervezet azt ígérte, hogy minden afgán állampolgár, aki rendelkezik az utazáshoz szükséges megfelelő dokumentumokkal, elhagyhatja majd az országot, erre azonban eddig nem volt példa, hiszen a légikikötő működésképtelen volt.

Számos NATO-tagállam elismerte, hogy kifutott az időből az evakuációs terveinek elvégzéséhez. A határidőben az Egyesült Államok és a Talibán egyezett meg, így azonban több ezer veszélyeztetett afgán állampolgár az országban rekedt.

A PIA szóvivője a hétvégén elmondta, hogy a légitársaság a megszokott ütemben szeretné folytatni repülést, de egyelőre nem tudják megmondani, milyen gyakran közlekednek majd a gépek a két főváros között.

A Qatar Airways több járatot is indított Kabulból múlt héten, melyeken főleg külföldi állampolgárok, és az evakuációról lemaradt afgánok hagyták el az országot.