Jóslással lopta el egy idős nyugdíjas aranygyűrűjét a trükkös tolvaj

Twenty20
not image

Kulcsár Péter

2021. szeptember 10. - 21:12

Egy idős hölgyet szemelt ki egy férfi, és jóslásra hivatkozva levetette vele az ékszerét, majd eltulajdonította azt.

A megállapított tényállás szerint, egy 49 éves férfi 2021. augusztus 29-én a délelőtti órákban, a XIV. kerület Bosnyák téren megszólított egy idős hölgyet, akitől pénzt kért, majd megpróbált belenyúlni a nő táskájába – írta az ugyeszseg.hu.

A sértett rászólt, azonban ezután aprót adott a férfinak, aki azt hazudta, hogy jósolni akar a nőnek. A sértett a férfi győzködésére levette az aranygyűrűjét, és a saját tenyerébe tette, amelyet a férfi kikapott a kezéből és elszaladt. A férfi a gyűrűt értékesítette.

A zuglói nyomozók egy órán belül elfogták és őrizetbe vették az elkövetőt.

A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség a férfit kifosztás bűntette miatt, gyorsított eljárás keretében, 72 órán belül bíróság elé állította. A vádat a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség erre szakosított csoportja képviselte.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság a váddal egyezően bűnösnek mondta ki a férfit, és ezért őt 1 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélte, a szabadságvesztés végrehajtását 2 évre felfüggesztette, valamint elrendelte a férfi pártfogó felügyeletét.