A repülés történetében rendkívül ritka teljesítménynek számít a világűr határának elérése egy szárnyas járművel. Mindössze egyetlen olyan pilóta létezik, akinek ez a bravúr az Egyesült Államok két legikonikusabb repülőszerkezetével is sikerült.

Az akkori rendfokozata szerint kapitányként szolgáló Joe Engle 1965-ben három alkalommal is nyolcvan kilométeres magasság fölé emelkedett a rakétahajtású X-15-ös kísérleti repülőgéppel. Ezzel átlépte a Kármán-vonalat, amelyet a NASA, az amerikai hadsereg és a Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal is a világűr határaként határoz meg, a pilóta pedig teljesítményével kiérdemelte az űrhajós jelvényt.

Ez a siker csak a kezdete volt Engle látványos pályafutásának, hiszen 1966-ban csatlakozott a NASA űrhajósprogramjához. Tagja lett a legendás Apollo-programnak, amelynek keretében akár a Holdra is leszállhatott volna, ám erre végül nem kapott lehetőséget – jelenti a SlashGear.

Később azonban az űrsikló parancsnokaként olyan élményben részesült, amelyben csak nagyon kevesen. Ezzel ő lett az egyetlen ember, aki az X-15-öst és az űrsiklót is vezette a világűrben, megelőzve az amerikai repülés olyan nagyságait, mint az X-15-tel szintén repülő Scott Crossfield vagy Neil Armstrong.

G

Kövess minket a Google-ben

Legyen a Liner a követett forrásod

Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.

Beállítom

Az X-15 hiperszonikus kutatási program az amerikai Nemzeti Repülésügyi Tanácsadó Testület (a későbbi NASA), a haditengerészet, a légierő, valamint a repülőgépgyártó North American Aviation közös vállalkozása volt. A projekt célja a személyzettel végrehajtott hiperszonikus repülések tanulmányozása volt, az itt szerzett tapasztalatok pedig közvetlenül befolyásolták a későbbi Mercury, Gemini és Apollo programok, valamint magának az űrsiklónak a tervezését.

Joe Engle 1963 júniusában csatlakozott a programhoz, bár eredetileg a NASA űrhajóscsapatába szeretett volna bekerülni. A légierő azonban visszavonta a jelentkezését, a kaliforniai Edwards légitámaszpontra vezényelte az X-15 tesztelésére. Engle összesen tizenhat alkalommal repült a típussal, mielőtt 1965 októberében befejezte volna a munkát a programban.

A tesztek során, 1965 februárjában a hangsebesség 5,7-szeresével száguldott, ami óránként több mint hatezer kilométeres sebességet jelentett. Legmagasabb repülését ugyanezen év júniusában érte el, amikor több mint 85 kilométeres magasságig emelkedett a géppel.

Repülései tartogattak izgalmakat is, az első, egyben legrövidebb útja során ugyanis elveszítette a rádiókapcsolatot az őt szállító B-52-es hordozógéppel. A bázisra való visszatérése közben engedély nélkül hajtott végre egy 360 fokos orsó manővert a géppel.

Külön választotta ki a NASA

A NASA 1966-ban beválogatta őt azon 19 űrhajós közé, akik megkezdhették a felkészülést az űrrepülésre. Kezdetben az Apollo 10 támogató csapatában dolgozott, majd az Apollo 14 tartalék holdkomppilótája lett. Repülésre végül azért nem kapott lehetőséget, mert a küldetést Edgar D. Mitchell teljesítette, így nem volt szükség a tartalékos bevonására.

Ezt követően Engle lett az Apollo 17 első számú holdkomppilótája, a NASA azonban Harrison H. Schmittet jelölte ki helyette. Ez volt a legközelebbi alkalom, amikor Engle eljuthatott volna a Holdra, mivel az Apollo 18 küldetést a szervezet törölte.

Azóta sem tértek vissza a Holdra

Az emberiség azóta sem tért vissza a Hold felszínére, bár a NASA tervei szerint az Artemis-program hatalmas rakétájával 2028-ig újra űrhajósok szállhatnak le az égitestre. Az Apollo-program után Engle az űrsikló második tesztrepülésének, az STS-2 küldetésnek lett a parancsnoka 1981-ben. Ez a tesztút értékes tapasztalatokat nyújtott a vadonatúj, többször felhasználható rendszer működtetéséhez.

Ezek a tapasztalatok segítették őt abban is, hogy később az STS-51I jelzésű küldetés parancsnoka lehessen. Ez volt a huszadik űrrepülés a program történetében, egyben a Discovery űrsikló hatodik útja.

Engle 1986-ig szolgált a légierőben, ahonnan ezredesként vonult vissza. Ugyanebben az évben a NASA-tól is távozott. Később a Kansas állami Nemzeti Gárda dandártábornoka lett, majd 1991-ben vezérőrnagyként fejezte be katonai pályafutását.

Élete során számos rangos szakmai elismerésben részesült. Helyet kapott az Aerospace Walk of Honor sétányon, az Űrhajós Hírességek Csarnokában, valamint a kansas-i és az Országos Repülési Hírességek Csarnokában is.