Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
370,11 Ft
Euró
394,23 Ft
Font
460,38 Ft
Bitcoin
63,198 $

Nem szóltak a jászapáti MSZP-seknek, hogy aznap előválasztást kell tartaniuk

Kínosan indult az ellenzéki előválasztás második fordulója a jászapáti szocialisták számára, akiknek le kellett volna bonyolítani a helyi személyes szavazást.

Fotó/Illusztráció: Facebook/Előválasztás 2021/aHang/Farkas András
Belföld

Nagy Noel

Szerkesztő

A Telexnek nyilatkozó egyik helyi ugyanis elmondta, hogy zárva volt a szavazásra kijelölt MSZP-s iroda, miközben a bent lévőknek fogalmuk sem volt róla, hogy aznap nekik is tartani kell szavazást.

A lap tudomása szerint ugyanis Jászapátiban annak ellenére nem rendezték meg a személyes szavazást vasárnap, hogy egyébként az előválasztás első fordulójában ugyanúgy volt szavazóhelység.

Mint a helyszíni beszámolók megerősítették, a helyi szocialista irodánál nem volt semmi, a szavazópontra felhívó tábla vagy felirat. Sok idős szavazóval találkozott, köztük olyanokkal is, akik a környező településekről jöttek be autóval:

„Több perc várakozás után kijött egy úr az irodából, aki közölte velünk, hogy itt semmilyen előválasztás nincsen, és hogy menjünk innen. ‘Nekik nem szólt senki.’ És különben is, jelenleg valami MSZP-s pártbuli van az épületben, szóval amúgy sem tudunk bemenni”

A Telex felkereste az eset kapcsán az Országos Előválasztási Irodát, akik úgy fogalmaztak, hogy adminisztrációs hiba történt, hasonló hibák pedig minden igyekezetük ellenére előfordulnak.

Az OEI közölte, hogy Jászapátiban egyébként két napon is lehet majd személyesen szavazni, október 14-én csütörtökön és 16-án szombaton egyaránt.

Szoboszlai visszatért a Liverpool kezdőcsapatába az Európa-liágban

Nemcsak magyar szempontból volt az egyik legfontosabb kérdés, hogy Szoboszlai Dominik visszatérhet-e a Liverpool kezdőcsapatába az Európa-ligában, a sorozat negyeddöntőjének visszavágóján.

Milák Kristóf mégsem Ausztráliában készült a nagy visszatérésre

Milák Kristóf edzője, Virth Balázs megerősítette, hogy a versenyző hazai környezetben készült a múlt heti országos bajnokságra.

Primark-boltnyitás: sok a csalás, most a cég is megszólalt az ügyben

A magyarországi boltnyitást hivatalosan még nem jelentették be, így a budapesti üzlet webshoppal sem rendelkezik, mégis rengetegen próbálnak online vásárolni, amely miatt sokan csalás áldozatául esnek. A fast fashion cég most megszólalt az ügyben.