A világ egyik legvonzóbb nője a hollywoodi sztár Jason Statham modell felesége
Rosie Huntington-Whiteley egy végtelenül vonzó nő, aki elsősorban modellként éli az életét a szintén világsztár férje mellett.
A kétgyermekes sztáranyuka még mindig csak 38 esztendős, áprilisban tölti be a 38. életévét, de az már most látszik, hogy a 40-es éveiben sem lesznek gondjai. Remek adottságokkal rendelkezik, egészséges életét él, és az anyagi háttere is megvan ahhoz, hogy fiatalos maradjon.
A modellként is nagy karriert befutott színésznő médiaszemélyiségként szintén nagy név a közösségi médiában. Ez dollármilliókat hozhat számára a konyhára, csak úgy kapkodhatnak érte a márkák, és nyilván az sem tett rosszat az ismertségének, hogy Jason Statham a párja.
Régóta élnek együtt, és ugyan jelentős közöttük a korkülönbség, Statham ugyancsak fiatalos, és szintén odafigyel magára. Nem túl hangos a családi életük, kevesebbet szerepelnek a bulvármédiában, nem járnak rendszeresen partikra.
Abban azonban egyetérthetünk, hogy Rosie a világ egyik legvonzóbb nője. Többször válogatták már be a legjobb nők közé, és ugyan ez szubjektív, valóban egy különleges szépségről beszélünk, aki fehérnemű modellként is keresett.