Ismét oroszlánokat öltek a pásztorok Kenyában

TÉMÁK:
#Kenya #oroszlán
Fotó: Unsplash
Afrika
not image

Koós Alexandra

Szerkesztő
TÉMÁK

A helyiek nagyon dühösek, mert a ragadozók megtámadták a jószágaikat, más megélhetési forrásuk azonban nincs, a kapott kártérítés pedig nagyon kevés.

A New York Post beszámolója alapján a helyi pásztorok hat oroszlánt öltek le a kenyai Amboseli Nemzeti Parkban, miután a ragadozók megtámadták a jószágaikat, ezzel veszélybe sodorva az egyetlen megélhetési forrásukat.

Soron kívül A földrengés nyomán vulkánkitöréstől tartanak Nápoly közelében

Egy 56 éves férfi elmondta, hogy az oroszlánok miatt a kecskecsordájának csaknem felét elvesztette, ami azt jelenti, hogy így nem lesz pénze a gyermekei iskoláztatására, a Big Life Alapítványtól kapott kártérítéssel pedig semmire sem mennek.

„Nagyon kevés pénzt kaptunk kártérítésként, holott ezek a jószágok rettenetesen drágák. Épp ezért vagyunk dühösek. Eldöntöttük, hogy megöljük az oroszlánokat”

– nyilatkozta az Associated Pressnek.

Egy ötgyermekes édesanya elmondta, hogy az oroszlánok 13 kecskéjét támadták meg Mbirikani falujában, ami óriási veszteség számukra, mert nincs más munkájuk, és rettenetesen fél attól, hogy még több ilyen eset lesz, hiszen a probléma régóta fennáll.

Az alapítvány szóvivője hozzátette, sajnos nem engedhetik meg maguknak, hogy több pénzzel kárpótolják az érintetteket, de igyekeznek ösztöndíjakkal támogatni a helyi gyerekeket és minél jobban támogatni az egészségügyi létesítményeket. A Kenya Wildlife Service pedig közölte, hogy próbálnak mielőbb tartós megoldással előállni, ami a lakosok és a vadon élő állatok javát is szolgálja.