Két évvel a pusztító tűz után csütörtökön ismét megnyílt a Miskolctapolcai Barlangfürdő, amelynek helyreállítására mintegy 1,5 milliárd forintot fordítottak.
Az Európában is ritkaságnak számító, természetes barlangjáratokban működő fürdő újranyitása nemcsak a létesítmény életében jelent fontos mérföldkövet, hanem Miskolctapolca turizmusának szempontjából is meghatározó esemény.
Az ünnepélyes megnyitón Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere arról beszélt, hogy az újranyitással részben helyreáll az a rend, amelyet a két évvel ezelőtti tűz borított fel. A városvezető szerint a vendégek és a miskolciak egy biztonságosabb, korszerűbb és fenntarthatóbb barlangfürdőt kapnak vissza, miközben a tűzesetet követő időszak egy hosszú és viszontagságos helyreállítási folyamat kezdetét jelentette.
Tóth-Szántai József hangsúlyozta azt is, hogy a beruházás sikere azoknak az embereknek az odaadásának köszönhető, akik részt vettek a helyreállításban, ezért az ünnepségen köszönetet mondott a munkában közreműködőknek.
Nagy nap a mai
A megnyitón Czipa András, a Tisza Párt országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a tűz után Miskolctapolca korábbi nyüzsgése megszűnt: a turisták és a korábban kígyózó sorok helyét üres utcák vették át. Ennek következményeit pedig nem kizárólag a fürdő érezte meg, hiszen a szállásadók, a vendéglátósok, a helyi vállalkozások, végső soron pedig egész Miskolc számára komoly hatással járt a fürdő kiesése.
NE HAGYD KI
Kövess minket a Google-ben
Legyen a Liner a követett forrásod
Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.
Czipa András szerint a Barlangfürdő újranyitása egyben azt is jelenti, hogy „az élet visszatér Miskolctapolcára”. A helyreállítás azonban ezzel még nem zárult le: a gyógyászati részleg jelenleg nem működik, ugyanakkor az önkormányzattal együttműködve sikerült megoldani, hogy az átmeneti időszakban a gyógymasszázs és a gyógytorna továbbra is elérhető legyen Miskolcon. A képviselő arról is beszélt, hogy már zajlanak a szakmai és politikai egyeztetések arról, milyen stratégia alapján folytatódjon a Barlangfürdő fejlesztése.
Czipa András ezt olyan közös ügyként határozta meg, „amelyben nem az a fontos, hogy ki melyik politikai oldalon áll, hanem az, hogy Miskolc előrébb jusson.” A politikus az újranyitást egy új kezdetnek nevezte, amelynek célja egy olyan fürdő kialakítása, amely egyszerre őrzi meg mindazt, ami a miskolctapolcai létesítményt különlegessé és világhírűvé tette, miközben képes a megújulásra, újra turistákat vonz Miskolcra, valamint munkát és bevételt biztosít a helyi vállalkozásoknak.
Az ünnepi hétvége
Az újranyitás alkalmából nemcsak a fürdőben, hanem Miskolc több pontján is programokkal készülnek a látogatóknak. Az ünnepi hétvégére négynapos programsorozatot szerveznek Pezsgés Miskolctapolcán címmel, amelynek keretében koncertek, gasztronómiai és közösségi programok várják az érdeklődőket a Babits sétányon, a fürdő bejáratánál.
A miskolci repülőtéren csütörtöktől szombatig a Legendák a Levegőben elnevezésű rendezvényen tartanak légi bemutatókat, különleges repülőgépeket és családi programokat is láthat a közönség, emellett Bessenyei Péter bemutatóját is megtartják.
A belvárosban csütörtökön és pénteken rendezik meg a Tündöklő Fényfesztivált, amelynek során több közterületen és épületen fényinstallációk és vetítések jelennek meg. Szombat este pedig a Szent István térről rajtol a Night Run Miskolc, amelyen 5, 10 és 21 kilométeres távokon indulhatnak a futók.
A Miskolctapolcai Barlangfürdő újranyitása így egy hosszú, két évig tartó kényszerszünet után jelent új fejezetet, miközben a gyógyászati részleg további rendezése és a fürdő fejlesztésének következő szakasza még hátravan. A mostani nyitás ugyanakkor lehetőséget teremt arra, hogy a korábban jelentős turisztikai vonzerőt jelentő létesítmény ismét a miskolctapolcai élet egyik központi helyszínévé váljon.
Liner/MTI



