Az Inter BL-hőse szerint Mourinho minden idők legjobb edzője

TÉMÁK:
#José Mourinho
Budapest, 2023. május 30. A döntõbe jutott csapatok, a Sevilla (balról) és az AS Roma molinói a labdarúgó Európa-liga másnapi döntõjéhez kapcsolódóan rendezett szurkolói fesztiválon a budapesti Hõsök terén 2023. május 30-án. MTI/Lakatos Péter
Sport

Bense Róbert

Szerkesztő
TÉMÁK

Esteban Cambiasso a Hősök terén rúgta a bőrt.

Az Európa-ligát megelőzően különböző programokkal várták a drukkereket a Hősök terén, többek között az Internazionale korábbi kiválósága, Esteban Cambiasso is ott volt, és ha már Budapesten járt, bizonyította, hogy még mindig kitűnő labdaérzéke van.

Soron kívül Kiderült, ki az esztergomi robbantás TEK-es áldozata

Az argentin 2004 és 2014 között erősítette az Intert, így José Mourinho ideje alatt is a csapatnál volt, az olasz egyesülettel 2010-ben Bajnokok Ligáját is ünnepelhetett – emlékeztetett az nso.hu.

Cambiasso, aki kiélezett meccsre számít az EL-döntőben, nem felejtette el megemlíteni, mennyire kedveli a portugál trénert, akit minden idők legjobb edzőjének tart.

Véleménye szerint az, hogy mindhárom európai kupa döntőjében szerepel olasz együttes, „örömteli együttállás”, de ennek a teljesítménynek szerinte akkor lesz majd igazi értéke, ha folytatás is követi.

„Egyszer döntőt játszani még kevés. Igaz, ilyen szempontból a tavalyi Konferencia-liga-győztes Roma budapesti fellépése máris biztató jel, és az Internazionale, valamint a Fiorentina kilátásai is kedvezőek” – nyilatkozta a lapnak.