Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
370,26 Ft
Euró
394,64 Ft
Font
461,03 Ft
Bitcoin
64,655 $

Indul a Ferencváros jegyértékesítése a nyolcaddöntős mérkőzésére a Puskás Arénába

A nyolcaddöntő sorsolását február 24-én tartják, a tizenhat között az első mérkőzéseket március 9-én rendezik, míg az ellenfélre váró Ferencváros a visszavágót játszhatja pályaválasztóként a Puskás Arénában.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Sport

Borbély Fanni

Szerkesztő

A Fradi honlapján számolt be arról, hogy az UEFA elfogadta az FTC kérését, így március 16-án a Puskásban lesz az EL-nyolcaddöntő visszavágó, melyre már el is indult a jegyértékesítés. A bajnoki listavezető férfi labdarúgócsapat csoportját megnyerve jutott tovább az UEFA Európa Liga nyolcaddöntőjébe, ahol 2023. március 9-én idegenben, 16-án pedig Budapesten, a Puskás Arénában lép pályára.

Az együttes jelenleg ellenfelére vár, az „early bird” belépők pedig már most megvásárolhatók. A közleményben kiemelték, a szezon- és EL csoportkörös bérletesek kedvezményesen vásárolhatnak jegyet. Soron kívül Helyszíni fotókon a Ferihegyi repülőtérre vezető úton történt halálos baleset

Az „early bird” lelátói jegyeket négy kategóriában értékesítik, 8.000, 11.000, 17.000 és 22.000 forintos áron. A leghűségesebb szurkolóknak kedvezmény jár: a bajnoki bérleteseknek 20 százalékos engedményt adnak, míg az UEL-bérlettulajdonosok (két- vagy hárommeccses) 10 százalékkal kedvezőbb áron juthatnak hozzá a belépőjegyekhez.

Az FTC csoportelsőként jutott az Európa Liga-nyolcaddöntőbe

A Ferencváros az AS Monacót, a Trabzonsport és a Crvena zvezdát megelőzve, három győzelemmel, egy döntetlennel és két vereséggel, 10 pontot gyűjtve jutott tovább az UEL egyenes kieséses szakaszába.

Az FTC ezt megelőzően 47 évvel ezelőtt jutott el valamelyik európai sorozat tavaszi feléig, így az előttük álló párharc ebből a szempontból is különlegesnek ígérkezik. Az első mérkőzés biztosan idegenben lesz március 9-án, a visszavágó pedig biztosan a Puskás Arénában március 16-án. Az ellenfél kiléte és a 16-i kezdés órára, percre pontos ideje később derül ki.

Az UEFA beleegyezett a helyszínváltoztatásba, a Puskásban játszanak

A budapesti Puskás Aréna Magyarország legnagyobb stadionja, a magyar válogatott otthona, egyben az UEFA Európa Liga 2022/2023-as fináléjának helyszíne is, több mint 60 ezren férnek el a lelátóján. A csapat korábban két nemzetközi mérkőzést játszott a Puskásban, 2020 őszén ott fogadta a Juventust és az FC Barcelonát is az UEFA Bajnokok Ligája csoportszakaszában.

A Groupama Aréna Jegypénztár december 23-án, pénteken a megszokott nyitvatartási időben várja a drukkereket. Az ünnepi időszak alatt a pénztár január 10-ig zárva tart. Felhívták szurkolóik figyelmét, hogy a jegyvásárlás a Puskás Arénába is kizárólag FTC szurkolói kártyával lehetséges, e nélkül nem tudnak jegyet vásárolni UEL-nyolcaddöntős mérkőzésre.

A Puskás Arénába a belépéskor a megvásárolt jegy felmutatása (kinyomtatva vagy mobil eszközön egyaránt lehetséges a bemutatás) mellett szükséges egy fényképes személyazonosító igazolvány (személyi igazolvány vagy jogosítvány vagy útlevél) felmutatása.