Saját fiát perelte be egy indiai házaspár, amiért a férfi felesége még mindig nem szült nekik unokát

Fotó: Twenty20
not image

Borbély Fanni

2022. május 14. - 01:45

Újabb gyöngyszem Indiából: egy Uttarakhand államban élő indiai házaspár beperelte saját fiát, amiért még mindig nem csinált nekik unokát.

A 61 és 57 éves Sanjeev és Sadhana Prasad megdöbbenve tapasztalta, hogy annak ellenére, hogy mennyi pénzt költöttek fiukra, ő a mai napig nem volt képes unokát csinálni nekik, elmondásuk szerint ugyanis minden megtakarításukat egyetlen fiukra áldozták, ezt pedig tételesen vezették is az évek alatt.

A csalódott szülők most nem kevesebb, mint 650 ezer dolláros (240 millió forint) kártérítést követelnek fiuktól, amennyiben egy éven belül nem születik meg az unoka. A kifejezetten furcsa pert a szülők “lelki kegyetlenségre” hivatkozva nyújtották be, Prasad pedig közölte, “minden megtakarítását a fiúra költötte”, tételesen felsorolva, hogy pontosan mennyi pénzt áldozott fiára.

Közölte, hogy 2006-ban elküldte a fiút az Egyesült Államokba egy pilótaképzésre, melynek költsége 65 ezer dollár (24 millió forint) volt, majd amikor 2007-ben visszatért Indiába, elvesztette munkáját, ezért “családjának kellett eltartania”, és több mint két évig támogatták anyagilag.

Végül a most 35 éves Shrey Sagarnak sikerült elhelyezkednie pilótaként, szülei pedig azt is közölték, hogy 2016-ban fiuk összeházasodott a most 31 éves Shubhangi Sinhával, ők pedig annak reményében adták áldásukat a frigyre, hogy “nyugdíjas éveik alatt lesz egy unokájuk, akivel játszhatnak”.

A BBC beszámolója szerint a szülők azt is nehezményezték, hogy ők fizették ki az esküvőt, ráadásul az unoka megszületésének reményében egy ötcsillagos szállodában tartották meg az esküvőt, és egy külföldi nászúttal, valamint egy 80 ezer dolláros (30 millió forint) luxusautóval is meglepték fiukat.

Prasad egyenesen közölte, hogy fia már 6 éve házas, de még mindig nem hajlandók gyermeket tervezni a közeljövőben, hozzátéve, “ha lesz egy unokánk, akivel együtt tölthetjük szabadidőnket, talán elviselhetőbbé válik fájdalmunk”. A házaspár ügyvédje teljesen normálisnak tartja ügyfelei követelését, arra hivatkozva, hogy már évek óta arra várnak, hogy nagyszülők lehessenek, és szerinte “lelki kegyetlenség”, hogy még mindig nincs unoka.