Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

24 év után fogták el a taxis sorozatgyilkost

24 év után fogták el a taxis sorozatgyilkost

24 év után fogták el a taxis sorozatgyilkost
Shutterstock

A delhi rendőrség bűnügyi osztályának nyomozói elfogták Ajay Lambát, azt a 48 éves férfit, akit négy, 2001-ben elkövetett gyilkosság és rablás miatt köröztek.

A hatóságok szerint Lamba és társai évtizedeken át tudatosan félrevezették a hatóságokat, és legalább négy taxisofőr meggyilkolásában vettek részt, de a rendőrség azt mondja, nem kizárt, hogy az áldozatok száma ennél magasabb. „A vádlott, egy hírhedt rabló és gyilkos, négy brutális gyilkossággal egybekötött rablásban vett részt, amik célpontjai taxisofőrök voltak Delhi, Uttar Pradesh és Uttarakhand területén 2001-ben.

Társaival együtt taxit béreltek, megölték a sofőrt, ellopták a járművet, majd a holttestet távoli hegyvidéki területeken rejtették el, hogy elkerüljék a lebukást” – nyilatkozta Aditya Gautam, a delhi rendőrség helyettes rendőrfőkapitánya. A nyomozás szerint Lamba és társai rendszeresen béreltek taxisokat, majd miután elindultak Uttarakhand felé, elkábították a sofőröket, megfojtották őket, a holttesteket elrejtették a hegyekben, a járműveket pedig Nepálba csempészték és ott értékesítették.

A négy ismert áldozat közül csupán egy taxisofőr holttestét találták meg. A másik három eltűnt személy ügyében a nyomozás még folyamatban van. A gyilkosságokkal kapcsolatban két bűntársát – Dhirendrát és Dilip Negit – már korábban őrizetbe vették – írja az NDTV.

Hosszú ideig Nepálban élt

A rendőrség tájékoztatása szerint Lamba a hatodik osztály után abbahagyta az iskolát, majd Delhiből Bareilly városába költözött, ahol csatlakozott későbbi bűntársaihoz. A férfi ellen korábban is több eljárás indult lopás, valamint illegális fegyvertartás miatt.

„A Bűnügyi Osztály munkatársai manuális és technikai eszközökkel hónapokon át követték a nyomait. Lamba 2008 és 2018 között Nepálban élt, majd családjával átköltözött Dehradunba. 2020-tól az orisai kannabisz-kereskedelmi láncban is szerepet vállalt, amelyből országszerte szállítottak kábítószert, többek között Delhibe is” – áll a rendőrség közleményében.

Lambát 2021-ben a Sagarpur rendőrkapitányság illetékességi területén vádolták meg az indiai kábítószertörvény alapján, majd 2024-ben újra letartóztatták egy ódisszai ékszerüzlet kirablásával összefüggésben, Behrampurban. Mindkét ügyben óvadék ellenében szabadlábon védekezett.

A hatóságok hangsúlyozták, Lamba soha nem fedte fel korábbi, 2001-es bűncselekményeit, és azt sem árulta el senkinek, hogy évek óta körözés alatt áll. Most, 24 évvel a vérengzések után, mégis sikerült kézre keríteni, és a nyomozók már kihallgatják a feltételezett további áldozatok ügyében.