Így táncol és énekel a hihetetlenül szexi Gelencsér Timi Dominikán

Instagram/Gelencsér Tímea
not image

Hujber Dávid

2021.március.4 - 04:10

A TV2 sztárja nagyon jól érzi magát és a forgatások között igyekszik kikapcsolódni, hiszen még rengeteg játéknap van előtte.

Gelencsér Timi gyakorlatilag minden szemszögből láthatta az Exatlont, ahol először versenyzőként tűnt fel. Kevés választotta el attól, hogy megnyerje a versenyt, majd pár évvel később a sors valamelyest kárpótolta ezért.

A Dancing with the Starsban szintén döntős volt, ahol végül Hegyes Berci partnereként hatalmas fölénnyel nyerte meg a táncversenyt. Nem sokkal később már Dominikán volt az Exatlon Hungary harmadik évada miatt.

A másodikhoz hasonlóan riporteri szerepben láthatjuk őt a futamok között, vagy épp akkor, amikor a kiesőkkel készít interjút. Ezen a héten is lesz egy ilyen interjúja, csak egyelőre azt nem tudni, hogy a bajnokok, vagy a kihívók kiesett versenyzőjével.

Keményen edz Halle Berry, akinek pokolian jó teste van: nincs több kérdésünk

Timi tehát minden szemszögből megfigyelhette azt, hogy miképpen működik az Exatlon, ami rengeteg munkával jár. Sokszor hajnalig dolgozik a stáb, hogy minden a helyére kerüljön és ez a modellt is érinti.

Emiatt is jó, amikor kicsit kikapcsolódhatnak, ezt tette most Timi is, aki egy hajóról jelentkezett be a szuper-szexi bikinijében. Nemcsak táncolt, hanem egy kicsit énekelt is. A videók ezen a linken érhetőek el korlátozott ideig.