Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Olyan jó idő lesz szerdán, hogy megéri kilátogatni a strandokra

Olyan jó idő lesz szerdán, hogy megéri kilátogatni a strandokra

Olyan jó idő lesz szerdán, hogy megéri kilátogatni a strandokra
Fotó: Unsplash/Tim Bernhard

Egyre több strand nyitja meg a kapuit, és azok, akik úgy döntenek, hogy víz mellett szeretnék tölteni a nap egy részét, nem járnak rosszul.

A HungaroMet Zrt. a bejegyzésében azt írja, miután szél és csapadék sem várható a mai napon, az időjárás a méheknek számára is kitűnő lesz. Ugyanakkor többfelé képződhet gomolyfelhő, emellett főként a keleti, északkeleti tájakon alakulhat ki fátyolfelhőzet az égen.

„Utóbbi átmenetileg meg is vastagodhat annyira, hogy időnként zavarhatja a napsütést, esetleg el is takarhatja a napot.” – tudhattuk meg a reggeli jelentésből. Csapadék általában nem valószínű, bár az északkeleti tájakon néhol előfordulhatnak záporok.

Budapesten és Kecskeméten 25°C lesz a maximum, addig Szegeden egészen 26°C-ig melegszik fel a levegő hőmérséklete. Győrben, Pécsett és Debrecenben sem kell panaszkodniuk a helyieknek, ahol 24°C-ot jósolnak, addig ugyanez Szombathelyen, Siófokon és Miskolcon 23°C-ot jelenthet.