A spanyol csillagászok mérései szerint az IC 1101 átmérője eléri az 1,7 millió fényévet.
A spanyol Instituto de Astrofísica de Canarias kutatója, Carlos Marrero de la Rosa által vezetett csillagászcsoport meghatározta az IC 1101 nevű galaxis pontos kiterjedését. A mélyűri megfigyelések alapján a rendszer fő csillagtestének határa mintegy 260 kiloparsecre található a magjától, ami 1,7 millió fényéves átmérőt jelent. Ez a mérés teszi az IC 1101-et a jelenleg ismert legnagyobb galaxissá a világegyetemben.
A csillagász elmondása alapján a Tejútrendszer csillagkorongja átmérőjét tekintve nagyjából huszadszor kisebb ennél az óriási képződménynél. „A méretét úgy is elképzelhetjük, hogy ha az IC 1101-et a Tejútrendszer és az Androméda-galaxis közé helyeznénk, a fő csillagteste szinte teljesen áthidalná a két galaxis közötti távolságot” – fogalmazott Carlos Marrero de la Rosa.
A hatalmas objektum az Abell 2029 jelű galaxishalmaz központi részén helyezkedik el, ahol több trillió csillag ragyogása övezi. A galaxis pontos határainak megállapítása korábban komoly kihívást jelentett a kutatóknak, mivel a széli területek csillagai egybeolvadnak a halmazt kitöltő szórt fényanyaggal. A szakértők a La Palma szigetén található Roque de los Muchachos Obszervatórium 2,5 méteres Isaac Newton Távcsövével készítették el az eddigi legrészletesebb felvételeket, amint azt a ScienceAlert megírta.
A pontos méréshez elengedhetetlen volt az előtérben lévő csillagok szórt fényének és a galaxis magjából érkező intenzív ragyogásnak a precíz eltávolítása, hiszen az atmoszféra és a távcső optikája torzíthatja a peremvidék halvány részleteit. A háttérzaj tisztítása után a kutatók több fizikai tulajdonság egyidejű változását figyelték meg a középponttól távolodva.
NE HAGYD KI
Kövess minket a Google-ben
Legyen a Liner a követett forrásod
Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.
„Egy galaxisnak általában nincs olyan éles széle, mint egy szilárd tárgynak, a csillagai a központtól távolodva fokozatosan ritkulnak. A szél így nem azt a helyet jelöli, ahol a csillagok hirtelen eltűnnek, hanem azt a sugarat, ahol a galaxis fő teste már nem viselkedik összefüggő szerkezetként” – mondta a kutatás vezetője.
Egyre többet tudni a felfedezésről
Nagyjából 260 kiloparsec távolságban a fény eloszlása, a csillagok színe, a csillagtömeg, valamint a galaxis alakja és orientációja egyszerre változott meg. Ez a koordinált elmozdulás jelölte ki az 520 kiloparsec, azaz 1,7 millió fényév átmérőjű fő csillagtest határát. A szórt fény eltávolításával ugyanakkor több halvány, aszimmetrikus és szálas szerkezet is láthatóvá vált a galaxis környezetében.
Ezek a nyúlványok és filamentumok arra utalnak, hogy az IC 1101 jelenleg is anyagot gyűjt a környezetéből, és kisebb galaxisokkal egyesül. A külső régiókban észlelt szerkezetek ráadásul egybeesnek a galaxis körüli röntgensugárzásban megfigyelt kiugró zavarokkal. Ez a forró gázból származó sugárzás egy több milliárd évvel ezelőtti, kisebb galaxishalmazzal történt ütközés nyomait őrizheti.
A megfigyelések rávilágítanak arra a folyamatra, miként érhetnek el egyes rendszerek ekkora méretet a világegyetemben. „Óvatos lennék azzal a kijelentéssel, hogy az IC 1101 jelenti a végső felső határt, mivel a világegyetem tartalmazhat más, hasonlóan kiterjedt rendszereket, amelyeket még nem vizsgáltak meg ilyen részletességgel. Az IC 1101 ugyanakkor az egyik legerősebb megfigyelési bizonyítékunk arra, mekkorára nőhet egy galaxis a jelenlegi univerzumban” – nyilatkozta Marrero de la Rosa.
„Az IC 1101 bizonyos értelemben a jövő galaxisa, hiszen az idő előrehaladtával egyre több nagy tömegű galaxis érhet el hasonló méretet. Ebben a rendszerben ez a folyamat szokatlanul hatékonyan ment végbe, így bepillantást enged abba, miként nézhet ki sok más óriási galaxis jövője” – tette hozzá a csillagász. A kutatócsoport eredményeit az Astronomy & Astrophysics folyóirat közlésre elfogadta, a tanulmány pedig már elérhető az arXiv adatbázisában.