Egy houstoni Uber-sofőr rendőröket szállított a menekülő fegyveres gyanúsított üldözése közben Texasban.
Nem mindennapi jelenetet rögzített egy fuvarmegosztó autójának fedélzeti kamerája Houstonban, ahol a rendőrök egy lakossági hívásra reagálva eredtek egy fegyveres férfi nyomába. A gyanúsított a helyszínről menekülni kezdett, miközben a rendvédelmiek futva próbálták elfogni.
A hajsza közben az egyik egyenruhás váratlanul beugrott az éppen utasra várakozó Uber első ülésére, majd arra kérte a vezetőt, hogy kövesse a menekülőt. A kocsit hajtó férfi megőrizte a hidegvérét, és felvette a rendőr lihegő társát is, mielőtt a saját járőrautójukhoz hajtottak volna.
A New York Post cikkéből kiderül, hogy az autót vezetés közben meglepett Anthony Baines korábban az amerikai hadsereg veteránjaként Irakban is szolgált. Az egykori katona a történtek után elmondta, teljesen megrázta a váratlan helyzet. „Azt hittem, ilyesmi csak akciófilmekben történik meg, amikor valaki üldöz egy másikat, és civil segítséget kér. A pillanat hevében cselekedtem, csak úgy áradt bennem az adrenalin” – nyilatkozta a sofőr.
Gyorsan reagáltak a rendőrök
A bejelentés szerint a gyanúsított egy strandnál fegyverrel fenyegetett egy nőt és a gyermekeit, ám a hatóságok kiérkezésekor azonnal elszaladt. A kameraképek alapján a férfi pont az Uber mellett futott el, nyomában a rendőrökkel, akik közül az egyik úgy döntött, hogy leállítja a fuvarmegosztót.
NE HAGYD KI
Kövess minket a Google-ben
Legyen a Liner a követett forrásod
Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.
A fegyveres férfinek végül sikerült elmenekülnie a helyszínről, ám a hatóságok kiemelték a veterán sofőr segítőkészségét. A houstoni rendőrszakszervezet elnöke, Doug Griffith tisztázta a különleges intézkedés jogi hátterét.
„Semmi sem tiltja, hogy valaki így járjon el, mint ahogy azt sem tiltja semmi, hogy valaki megtagadja a segítséget és kijelentse, hogy nem akar belekeveredni. Semmilyen szabály nem kényszerít vagy kötelez senkit arra, hogy segítsen” – mondta a szakszervezeti vezető. Miután a rendőrök átszálltak a saját járművükbe, a sofőr elhajthatott a türelmesen várakozó utasáért.



