Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
369,53 Ft
Euró
393,77 Ft
Font
457,11 Ft
Bitcoin
63,681 $

Hosszú csóvát húzva közeledik a Föld felé a Naprendszer legnagyobb üstököse

Egy óriási méretekkel rendelkező üstökös hamarosan bolygónk közelébe kerülhet, félni azonban nem kell, mivel csupán akkora távolságban lesz, hogy éppen meg tudjuk vizsgálni távcsövekkel.

NOIRLab/NSF/AURA
Tudomány

Kulcsár Péter

Szerkesztő

A C/2014 UN271 Bernardinelli-Bernstein névre keresztelt fagyos űrsziklát még 2014-ben fotózták le, azonban csak 2021 júniusában tudták a csillagászok kétséget kizáróan bizonyítani, hogy a fényképen üstökös látható – olvasható a dél-afrikai Las Cumbres Obszervatórium közleményében.

A fotó elkészítésének pillanatában nagyjából 29 csillagászati egységre (AU) tartózkodott az üstökös a Naptól, így körülbelül olyan távol lehetett a központi csillagtól, mint a Neptunusz. Korábban csóvákat nem azonosítottak rajta, a legutóbbi megfigyelések alapján azonban sikerült a jelenséget detektálni. Soron kívül Még mindig keresi a rendőrség az Andrássy úti Louis Vuitton üzletet kirabló elkövetőket

Tudósok megállapították, hogy az UN271 már csupán 19 csillagászati egységre repked a Naprendszerben, és elég világos ahhoz, hogy észlelni lehessen a csóváját, amit sikeresen lencsevégre is kaptak.

Kiderítették, hogy 1,5 millió éves keringési ciklusának Földhöz lévő legközelebbi pontján járhat, és 2031-ig még tovább merészkedhet bolygónkhoz, így 10,9 AU-ra lehet tőlünk, vagyis olyan messze tündökölhet az égbolton, mint például a Szaturnusz gázóriás.

Az üstökös nagyjából 100 kilométer hosszú, ezáltal a világ legnagyobb űrsziklájának tekinthető, amit valaha felfedeztek. Ha egy ekkora kozmikus kődarab nekicsapódna a Földnek, azzal nemcsak az emberiség, hanem minden élőlény kipusztulhatna a bolygóról.

Amint eltávolodik az UN271 a Naprendszertől, több mint 54 000 AU-ra sodródhat ki az univerzumba, ezt viszont már csak a leszármazottaink figyelhetik meg, hiszen ez a folyamat csupán 4,5 millió év múlva lesz esedékes.

A NASA vezetője szerint Kína katonai projekteket hajt végre az űrben

A NASA igazgatója szerint jó esély van arra, hogy Kína a civil űrprogramjait katonai műveletek fedezésére használja.