Dollár
391,89 Ft
Euró
412,34 Ft
Font
478,09 Ft
Bitcoin
16,850 $

Hosszabb iskolai téli szünet és kormányzati-igazgatási szünet is lesz 

Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Belpolitika
not image

Fazekas Kiara Barbara

Szerkesztő

A leghidegebb hónapokban a kormány és az iskolák is jelentősen sokat tudnak spórolni azzal, hogy a legkritikusabb időszakokra időzítik a szüneteket. 

Az Orbán-kormány szerdán kormányülést tartott, amelyen döntöttek az iskolák téli szüneteiről is, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pedig bejelentette, hogy meghozták a döntést. 

A miniszter elmondta, hogy ebben a tanévben az iskolák téli szünete december 22-én, csütörtökön kezdődik, és január 8-án, vasárnap ér véget. 

Szentkirályi Alexandra hozzátette, hogy ez nem azt jelenti, hogy kevesebb tanítási nap lesz, ugyanis az „őszi szünet rovására” tudják meghozni ezt a döntést. 

Később a miniszter még elmondta, hogy az őszi szünet három olyan napból állna, amely nem hétvége és nem ünnep, az iskola a téli szünet hosszabbítása miatt dönthet úgy, hogy azt a három napot ettől függetlenül kiadja.

Gulyás Gergely elmondta, hogy a kormányzati-igazgatási területen is lesz változás, ugyanis szünetet rendelnek el erre az időszakra, ugyanezen okból, hogy a leghidegebb hónapokban kevesebbet kelljen fűteni. 

Hozzátette, hogy az állam így akar spórolni, és ez azt jelenti, hogy az alkalmazottaknak kötelezően ki kell venni a szabadságukat.