Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
369,53 Ft
Euró
393,77 Ft
Font
457,11 Ft
Bitcoin
64,039 $

Feltámadt a horvát válogatott Katarban, kiejtették Kanadát

A horvátok javítottak, és egyben fordítottak is Kanada ellen, akik ezzel biztos kiesővé váltak Katarban a világbajnokságon.

Fotó: EPA/Neil Hall
Sport

Hujber Dávid

Szerkesztő

A belgiumi zakó után rendezték meg a csoport másik mérkőzését vasárnap este, amit Horvátország és Kanada játszott egymással. Mindkét oldalon volt mit bizonyítani, hiszen a horvátok nagyon gyengén kezdtek, addig a kanadaiak sorra alakították ki a helyzeteket Belgium ellen, mégis kikaptak.

Emiatt még váratott magára történetük első világbajnoki gólja, de nem sokáig, mert már a második percben kiosztottak egy pofont Horvátországnak Davies révén. Buchanan adta a gólpasszt, amivel máris vezetéshez jutottak, így a horvátok terve hamar csődöt mondott. Soron kívül Illegális gyógyszerszállítmányt kapcsoltak le Békésben

Pontosan arra törekedtek volna, mint a kanadai csapat, és az egyenlítésre egészen a 36. percig kellett várni, amikor Kramaric beköszönt. Sőt, még az első játékrész lefújása előtt megfordították a meccset, így részben nyugodtan várhatták a folytatást.

Ezt követően ismét egy nagyobb csend következett, legközelebb csak a 70. percben láthattunk újra gólt, amikor Perisic a második gólpasszát is kiosztotta, Kramaric pedig duplázott. Ezzel gyakorlatilag eldőlt a meccs, hiába volt még hátra több mint 20 perc a hosszabbítással, Kanada nem tudott reagálni, még egy negyediket is kaptak, annyira kiengedtek. Orsic rendkívül önzetlen volt, Majer pedig kegyetlenül bevágta, egészen közelről.

Kanada ezzel biztos kiesőé vált, nincs pontja a harmadik kör előtt, míg Horvátország 4 pontos, akárcsak Marokkó, de még Belgium is továbbjuthat a 3 pontjával. Emiatt is lesz nagyon izgalmas, hogy mire megy Marokkó Kanada ellen december első napján, illetve Horvátország a belgák ellen, akik ugyanabban az időpontban, délután 4 órakor feszülnek egymásnak.

Komoly biztonsági hiba van több számítógépben, ami a hackereknek kedvez  

Még aggasztóbb, hogy a szóban forgó hiba javítását bizonyos hardverek sosem fogják megkapni, mivel többségük hivatalos támogatási ciklusa már véget ért.