Holtrészeg sofőr csapódott egy autónak, amelyben két kisgyerek ült

Fotó: Unsplash
Európa
not image

Koós Alexandra

Szerkesztő

A vétkes személy erősen ittas állapotban volt, ugyanis a szervezetében közel négy ezrelék alkoholt mértek.

A jelentések szerint a rendőrség jelenleg is vizsgálja annak a balesetnek a körülményeit, amely hétfőn, a késő délutáni órákban történt Pozsony Ružinov városrészében, miután egy 31 éves férfi autójával egy másik kocsinak ütközött.

Soron kívül Reagált a PSG elnöke Messi vádjaira

A Paraméter beszámolójából kiderül, miszerint a vétkes sofőr erősen ittas állapotban volt, ugyanis a szervezetében közel négy ezrelék alkoholt mértek, vagyis csoda, hogy egyáltalán magánál volt.

A TASR szlovák hírügynökségre hivatkozva arra is felhívták a figyelmet, hogy a fiatal férfi egy olyan autónak csapódott, amely előtte haladt, ráadásul két kisgyermek is tartózkodott a járműben.

Szerencsére senki sem sérült meg a baleset során, míg a mások életével hazardírozó sofőrt őrizetbe vették a helyi rendőrök, egyéb részletet azonban nem közöltek az ügy kapcsán.

Az eset körülbelül két héttel azután történt, hogy egy busz kamionnak ütközött Szlovákiában, amelynek következtében egy ember életét vesztette, 59-en pedig megsebesültek. Azóta több információ is napvilágot látott az eset kapcsán, pl. az, hogy mostanra az összes sérültet hazahozták.