Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Holland védelmi miniszter: néha meg kell kerülni Magyarországot

Mint fogalmazott, nem ez volt az első alkalom, hogy 26 ország van az egyik oldalon, és Magyarország a másikon.

Holland védelmi miniszter: néha meg kell kerülni MagyarországotFotó: MTI/EPA/Mohamed Badra
Külföld
Author image

Koós Alexandra

Szerkesztő

Védelmi és külpolitikai kérdésekben egyre gyakrabban kell majd a hasonlóan gondolkodó európai országoknak együttműködniük, és ebben az együttműködésben nem feltétlenül lesz benne minden uniós ország, de benne lehetnek EU-n kívüliek is – nyilatkozta Ruben Brekelmans, Hollandia védelmi minisztere a Párizsi Védelmi és Stratégiai Fórumon tartott sajtótájékoztatóján. Azzal kapcsolatban, mennyire látja egységesnek az EU-t a múlt heti magyar vétó után, Brekelmans emlékeztetett:

Nem az első alkalom, hogy 26 ország van az egyik oldalon, és Magyarország a másikon. Szerinte ez nem jelenti azt, hogy nem tudnak előrelépni, mivel „Ukrajnának sok támogatást nyújtottak már úgy is, hogy Magyarországnak más volt az álláspontja”. A miniszter úgy véli, tudott így is haladni az EU, de a mostani helyzetben más megoldásokat is kell keresni, nem feltétlenül 27 ország együttműködésével, hanem más keretek között.

Például Nagy-Britanniával és Norvégiával közösen, adott esetben Magyarország nélkül – magyarázta. „A biztonsági garanciák esetében a hasonló országokkal közösen tesszük ezt, a tettrekészek koalíciójával, ez hatékonyabb, mintha uniós keretek között csinálnánk, mert nem kell konszenzust teremteni, amikor már eleve a hasonlóan gondolkodó országok működnek együtt” – fogalmazott a 444.hu-nak nyilatkozva, amelyből a Népszava szemlézett.

De azt a kérdést is feltették neki, hogy szövetségesnek, illetve partnernek látja-e Magyarországot, mire Brekelmans úgy felelt: „Magyarország szövetséges, mert a NATO tagja, és gyakran partner is, de előfordul, hogy más nézőpontjuk van”. Ezután hozzáfűzte, hogy néha meg kell kerülniük Magyarországot.


Ebben a cikkben arra is kitértünk, hogy Orbán Viktor szerint az európai vezetők többsége folytatná a háborút, illetve még azt a terhet is átvállalnák, amit eddig az USA biztosított. Mindemellett azt is megírtuk, hogy a Medián kutatása szerint a magyarok több mint fele ellenzi Ukrajna EU-tagságát. Szerbia felvételét ugyanakkor 71 százalék támogatja, ebből 21 kifejezetten.