Hétéves csúcson az olajár

Fotó: Twenty20

Bense Róbert

2022. január 29. - 05:42

A Brent és a WTI is emelkedést mutat, még nem látni a folyamat végét.

Ugyanakkor az okait legalább tudni annak, hogy az elmúlt hat hétben miért emelkedik megállás nélkül az olaj hordónkénti ára, amely így már elérte a 2014 októbere óta mért legmagasabb árfolyamot is.

Szakértők szerint nem csupán a kereslet jelentős növekedése, de az ukrán-orosz konfliktus miatt is további emelkedésre számíthat a piac, a Goldman Sachs és a JPMorgan előrejelzései szerint pedig akár már idén 100 dollár fölé emelkedhet a hordónkénti ár.

A svájci SEB bank valamivel optimistább, a Brent árfolyamát a második negyedévre 85 dollárra becsüli, ám így is szükség lehet a termelési kapacitás növelésére, hiszen az amerikai nyersolajkészlet csak az előző héten egymillió hordóval csökkent.

A Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC), valamint az Oroszország és szövetségesei közötti, február 2-ai találkozóján vélhetően erről, és a további lehetséges megoldásokról is szó lesz.

A Brent mindeközben csütörtökön 91 dollár fölött járt, a WTI-vel pedig 88,5 dollár környéki áron kereskedtek, utóbbi döntötte meg az említett hétéves árfolyamcsúcsot – írta meg az NRGreport