Egyénileg döntenek a Független Benzinkutak Szövetségének tagjai, kinyitnak vagy bezárnak augusztus 19-én és 20-án.
A miniszterelnök által mai napon bejelentett, szerda 0 órakor érvénybe lépő korlátozásoknak hosszú távú hatásai az egész hazai turisztikai ágazatot érintik; a vidéki hotelek lehetnek a legnagyobb veszélyben.
Az országos tisztifőorvos a hétfői operatív törzs hivatalos sajtóeseményén elmondta, milyen vitaminokat ajánl az emberek számára a koronavírus idején.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia hétfői közleményéből kiderült, hogy a szentmiséket a hétfőn bejelentett korlátozásokat figyelembe véve ugyanúgy megtarthatják.
Falus Ferenc az ATV Start című műsorban elmondta, az operatív törzs rendkívül lassan cselekszik, ezáltal az intézkedések hatása is csak hetekkel később lesz érezhető, így rengetegen fertőződhetnek meg feleslegesen, akik akár bele is halhatnak a szövődményekbe.
Az Esztergomi Járási Ügyészség jelentős értékre elkövetett orgazdaság miatt emelt vádat egy nő ellen, akinek lakásán összesen 14 ezer doboz csempészett cigarettát találtak a hatóságok.
A Magyar Nemzet arról ír, hogy a nagy áruházlánc egy extra bónuszt fog adni a dolgozóinak az év utolsó hónapjára.
A Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa Áder János köztársasági elnök Kék Bolygó című podcastjében arról beszélt, hogy a korábbi feltételezésekkel szemben mégsem okozhat súlyos károsodást magzatoknál a COVID-19 kórokozója, viszont szövődmények ugyanúgy kialakulhatnak a várandós édesanyáknál is.
A külgazdasági és külügyminiszter hétfői Facebook-bejegyzésében újabb előrelépésről számolt be a Szputnyik V védőoltással kapcsolatban.
Az országos tisztifőorvos hangsúlyozta, hogy a járvány megállíthatatlanul terjed, ami miatt újabb intézkedésekre van szükség a meglevők mellett.
November második hetét is úgy kezdtük, hogy rekordmagas számú fertőzöttet azonosítottak az egészségügyi hatóságok hazánkban, vagyis a járványhelyzet továbbra sem csillapodott.