Három idős sérültet a megyei kórház intenzív osztályán ápolnak, az egyik legsúlyosabb sebesültet, egy 77 éves asszonyt pedig helikopterrel szállítottak.
Az RTL Híradó beszámolója alapján pénteken Miskolcra érkeztek annak a helyi nyugdíjasklubnak a tagjai, akik május 15-én Szlovákiában súlyos balesetet szenvedtek, miután az őket szállító busz egy kamionnak csapódott.
Ezt Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára is megerősítette korábban, hozzátéve, hogy az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szervezésében 16 sérült érkezett Magyarországra, akik közül 4 beteget légi, 12 főt pedig földi egységek szállítottak.
A csatorna szombati riportja szerint immár mindannyian itthon gyógyulnak, három idős sérültet azonban a megyei kórház intenzív osztályán ápolnak. Az egyik legsúlyosabb sebesültet, egy 77 éves asszonyt helikopterrel szállítottak – írta a Népszava.
NE HAGYD KI
Lánya elmondása szerint az édesanyja állapota súlyos, egyik lábát amputálni kellett, és még lélegeztetőgépen van. Azoknak, akik különböző végtagsérüléseket szenvedtek, és otthon lábadoznak, helyben próbálják megszervezni, hogy mindnyájan eljuthassanak a rehabilitációra.
A szlovák rendőrség korábban közölte, miszerint ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás veszélyeztetés bűntette miatt, amelynek kapcsán az RTL megérdeklődte, van-e már gyanúsított, de eddig nem érkezett válasz.