A közösségi médiában megjelent információk szerint már javában zajlanak az HBO Harry Potter-sorozatának második évados munkálatai.
Még el sem kezdődött az HBO Harry Potter-sorozatának első évada, a stáb máris munkához láthatott a folytatáson. A produkció készítői láthatóan arra törekednek, hogy a kötetek feldolgozása zökkenőmentesen kövesse egymást, így a gyerekszínészek életkora miatt sem kell hosszabb leállásokkal számolni.
A forgatás korai megkezdéséről Asha Soetan bejegyzése árulkodott, a fejleményről pedig számolt a Collider írt. A Griffendél hajtóját, Angelina Johnsont alakító színésznő az Instagram-oldalán osztotta meg követőivel, hogy visszatért a forgatási helyszínre, ahol izgalmas jeleneteket rögzítenek, ám a részletekről titoktartási kötelezettsége miatt nem beszélhetett.
A stúdió hivatalosan egyelőre nem erősítette meg a második évad felvételeinek kezdetét, a háttérben azonban már régóta párhuzamosan készítik elő az első két etap munkálatait. Jon Brown társshowrunnerként csatlakozott Francesca Gardiner mellé a második szezonra, miközben Casey Bloys, az HBO vezetője korábban egyértelművé tette, hogy a fiatal szereplőgárda felcseperedése miatt el akarják kerülni a tartósabb szüneteket.
Jön az első évad
A sorozat első évada a Bölcsek kövét dolgozza fel, és karácsonykor mutatkozik be az HBO, valamint az HBO Max felületén. A produkció címszerepében Dominic McLaughlin látható, míg Hermionét Arabella Stanton, Ront pedig Alastair Stout formálja meg.
NE HAGYD KI
Kövess minket a Google-ben
Legyen a Liner a követett forrásod
Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.
A további fontosabb szerepekben olyan neves színészek tűnnek fel, mint John Lithgow Dumbledoreként, Janet McTeer McGalagony professzorként, Paapa Essiedu Pitonként, Nick Frost Hagridként, valamint Luke Thallon Mógus professzorként. A második évad már a Titkok kamrája eseményeit dolgozza fel, ahol a Roxfort diákjait egy rejtélyes szörnyeteg fenyegeti.



