Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
364,66 Ft
Euró
393,92 Ft
Font
460,41 Ft
Bitcoin
70,862 $

Közel állunk ahhoz, hogy halhatatlan emberek szülessenek

Az egyik gyógyszeripari nagyvállalat társalapítója szerint 2050-re a 70 évesek úgy fognak kinézni, mint a mai 50 éves középkorúak.

Twenty20
Orvostudomány

Kulcsár Péter

Szerkesztő
TÉMÁK

A Cambrian Biopharma startup vezérigazgatója, James Peyer úgy gondolja, jó úton haladnak afelé, hogy kifejlesszék az öregedés elleni terápia kulcsfontosságú alkotóelemét – írta a Times of London napilap.

Az őssejtkutató – aki a pszichedelikus kábítószereket kedvelő német milliárdossal, Christian Angermayerrel közösen alapította startupját – úgy véli, hogy az öregedés olyan betegség, amely ellen az ember gyógyszerekkel veheti fel a harcot. Soron kívül Nem sok bolt lesz nyitva az ünnepek alatt, érdemes hamar letudni a bevásárlást

Ezt először az öregedést utánzó rendellenességek és elváltozások – például az izomtömeg elvesztését okozó betegségek – azonosításával kívánja bebizonyítani, majd olyan kutatókkal együttműködni, akik ismerik rájuk a gyógyírt.

Peyer ezután szeretné kiterjeszteni a kutatásokat a szóban forgó gyógyszerekre, később pedig kormányzati jóváhagyást kérhet, így elhárulhatnak a jogi akadályok is afelől, hogy alkalmazhassák a kezeléseket.

Bár az ötlet első blikkre sci-fi filmbe illőnek tűnhet, a vállalatok és a gazdasági szektor felfigyelt Peyerékre, a múlt hónapban ugyanis a Cambrian Biopharma állítólag egy meg nem nevezett adományozó révén 100 millió dolláros támogatásban részesült.

Igaz, hogy néhány előzetes tanulmány kimutatta, hogy a metformin nevű gyógyszer öregedésgátló tulajdonságokkal rendelkezik, ezt még nem kutatták széles körben, mivel az öregedést egyetlen kormányzati szerv sem tekinti betegségnek, ennek ellenére néhány Szilícium-völgyben dolgozó programozó és iparmágnás már elkezdte szedni tabletta formájában a szóban forgó diabétesz elleni készítményt.

25 évre ítélték a bíróságon a volt FTX-vezért, Sam Bankman-Friedet

Ahogy az várható volt, börtönbe megy a volt FTX-vezér.

Közúti halálesetek: aggódnak a szakértők a közelgő napfogyatkozás miatt

Aggodalmuk nem alaptalan: a 2017-es napfogyatkozás idején (az esemény előtt és után 3 nappal) több mint ezerrel emelkedett a közúti halálesetek száma az Egyesült Államokban.

Elkezdődtek a visegrádi Hotel Silvanus helyreállítási munkálatai (videó)

A szálloda egy videót osztott meg a TikTok-oldalán, amely alapján látható, milyen állapotban van az épület, s hogy halad a munka. Kiemelték, talpra fognak állni.