Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
369,53 Ft
Euró
393,77 Ft
Font
457,11 Ft
Bitcoin
64,039 $

Halálos gázolás: elfogták a Garadnán gázoló sofőrt

Három órán belül kézre is kerítették a rendőrök azt a sofőrt, aki elgázolt egy embert Garadnán, melynek következtében a férfi életét vesztette.

Fotó: police.hu
Bűnügy

Takács Petra

Szerkesztő

Mint arról korábban beszámoltunk, halálos gázolás történt péntek este Garadnán, a Fő út 6. szám előtt. Egy 33 éves helyi férfi az úttesten sétált, amikor egy arra közlekedő személyautó elütötte, majd meghalt.

Az autó vezetője ugyan a balesetet követően megállt, segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. A rendőrök sikeres adatgyűjtésének eredményeként három órán belül otthonában elfogták a novajidrányi sofőrt. Soron kívül Illegális gyógyszerszállítmányt kapcsoltak le Békésben

Az egyenruhások a férfit a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányságra történő előállítását követően – halálos közúti baleset okozása vétség, illetve segítségnyújtás elmulasztása bűntett – elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették – írja a police.hu.

Komoly biztonsági hiba van több számítógépben, ami a hackereknek kedvez  

Még aggasztóbb, hogy a szóban forgó hiba javítását bizonyos hardverek sosem fogják megkapni, mivel többségük hivatalos támogatási ciklusa már véget ért.