Clouds
21 Budapest
Dollár
358,27 Ft
Euró
389,35 Ft
Font
443,92 Ft
Bitcoin
23,294 $

Ketten meghaltak, 20-an pedig megsebesültek a Kijev elleni rakétatámadások miatt

Fotó: Orosz tüzérségi támadásban megrongálódott épület romjai Kijevben 2022. december 31-én. MTI/AP/Felipe Dana
Európa
not image

Koós Alexandra

Szerkesztő

Az ukrán főváros polgármestere szerint a sérültek közül 14 főt kórházba szállítottak, míg 6 fő a helyszínen kapott orvosi ellátást.

Oroszország a hétvége folyamán több támadást indított Kijev és Ukrajna más területei ellen, többek között drónokat és rakétákat bevetve, amelyről Bridget Brink, az Egyesült Államok ukrajnai nagykövete is nyilatkozott a Twitteren.

Soron kívül Érdemes lesz felnézni a Netflixre februárban: íme a havi premierek listája

Elmondása szerint Moszkva gyáva módon mért csapást Ukrajnára, ráadásul az új esztendő korai óráiban, ám véleménye szerint „úgy tűnik, Putyin még mindig nem érti, hogy az ukránokat vasból faragták”.

Vitalij Klicsko kijevi polgármester korábban azt nyilatkozta, áldozatokról és sebesültekről nem érkezett hír, nemrégiben azonban megerősítette, hogy két fő életét vesztette, 20 másik személy pedig megsérült a december 31-i orosz támadások következtében – számolt be a CNN.

„Egy 46 éves férfi súlyos állapotban került az intenzív osztályra, sajnálatos módon azonban ma reggel elhunyt”

– írta a Telegram csatornáján.

Majd kifejtette, hogy a sérültek közül 14 főt kórházba szállítottak, míg 6 fő a helyszínen kapott orvosi ellátást, ráadásul a fővárosban több iskolaépület is súlyos károkat szenvedett a robbanások következtében.