Ugyanazon a helyen gázolták halálra a nagymamákat Ercsinél

Illusztráció/Twenty20
not image

Kulcsár Péter

2021. szeptember 27. - 16:30

Hack Ferenc édesanyját 2006-ban, míg párja, Anikó anyukáját ezen a hétvégén ütötték el ugyanott.

A Blikk magazin riportjából kiderült, a Fejér megyei Ercsi-Sinatelepen élő házaspár mindkét tagjának édesanyját szinte méterre pontosan ugyanazon a helyen gázolta halálra egy-egy autó. A tragédiák között szinte napra montosan 15 év telt el, de a 6-os úton továbbra is száguldoznak a járművek.

60-nal lehetne menni, de nem figyelnek rá. Ugyan egy gombot már kihelyeztek, ami működésbe hoz egy villogó lámpát, hogy a sofőrök figyelmét felhívja a megengedett sebességre, de a tapasztalataink szerint ezzel nem foglalkoznak” – mondta az elhunyt asszony legidősebb unokája.

Az áldozat lánya elmondta, a szomszéd hívta fel a férjét reggel, hogy azonnal menjen, mert a mamát elütötték, aki olyan ütéseket kapott, hogy 40 métert repült, és már nem élte túl az incidenst.

A Suzukit vezető nő azt állította a férjének, hogy szabályosan, hatvannal hajtott, amikor az idős nő két kocsi között kilépett elé, ő már nem tudott lefékezni. Amikor a hozzátartozók odamentek hozzá és megtudta, hogy a családtagjuknak okozta a halálát, sokkos állapotba került, és majdnem összeesett.

Édesanyámat 120 kilométeres sebességgel csapták el 2006-ban ugyanott, de az a kocsi nem volt összetörve annyira, mint ez. Pedig mindkettő Suzuki volt. Mintha átok ülne a családunkon. Évtizedekig harcoltunk azért, hogy legalább legyen megvilágítva az úttest, de csak azután csinálták meg, hogy az anyámat elgázolták. Reméljük, ezután egy zebrát is csinálnak oda végre” – mesélte a történteket Hack Ferenc.