Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Hajótragédia történt Kínában, sok turista vesztette életét

Hajótragédia történt Kínában, sok turista vesztette életét

Hajótragédia történt Kínában, sok turista vesztette életét
Fotó: Unsplash/Dendy

Eddig közel tíz halottról tudni, akik életüket vesztették egy kínai hajótragédia következtében, míg hetven főt kórházba szállítottak.

Jelentések szerint legkevesebb kilenc ember hunyt el a kínai hajóbalesetben, ami miatt hetven személyt kórházba szállítottak. Az erős szél hatására a turistákat szállító hajók egyszerűen felborultak, majd többek megfulladtak.

Kína egyik népszerű turistahelyszínén következett be a tragédia a Guizhou tartománybeli Csienhszi városában. A CCTV állami televízió beszámolója szerint 84 ember került vízbe a hajók felborulásával, köztük idősekkel és fiatalokkal. Hétfő reggelig kilenc áldozatot erősítettek meg, de lehetnek még további halottjai a tragédiának, mivel tucatnyian vannak kórházban.

Mindössze négy olyan személyről tudni, akik sértetlenül úszták meg a tragikus incidenst, illetve egy embert eltűntként tartanak nyilván. Még a kínai elnök, Hszi Csin-ping is megszólalt az ügy kapcsán, és utasítást adott arra, hogy a hatóságok tegyenek meg mindent, ami csak lehetséges.

Ezzel együtt sürgette a biztonsági intézkedések megerősítését a turisztikai látványosságok és a nagy nyilvános helyszínek közelében. A CNA azt írja, a vizsgálatok szerint a hajók nem voltak túlterhelve, amikor azok felborultak. A vasárnapi tragédia alig több mint két hónappal azután történt, hogy tizenegy ember életét vesztette egy közép-kínai hajóbalesetben.