Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
369,53 Ft
Euró
393,77 Ft
Font
457,11 Ft
Bitcoin
64,039 $

Hajdú Péter és menyasszonya a tragédia után

Közös babájuk elvesztése igazi tragédia volt számukra, ami után egy fontos döntésre határozták el magukat, mely ebben a helyzetben érthető.

Style

A T-800-as

Szerkesztő

Közös babájuk elvesztése igazi tragédia volt számukra, ami után egy fontos döntésre határozták el magukat, mely ebben a helyzetben érthető.

Mint ismeretes, Hajdú Péter volt az, aki megmentette a menyasszonya életét, aki elvesztette az első babáját. Ez azok után történt, hogy a neves tévés eljegyezte Esztert, aki többszörösen is nagyon hálás lehet Péternek. Soron kívül Illegális gyógyszerszállítmányt kapcsoltak le Békésben

A Blikk most új információkat osztott meg a sztárpárról, és kiderült, hogy jegelik a házasságkötést, mivel Eszter egészsége fontosabb, mint maga az esküvő. A 25 éves lány nagy traumán ment keresztül, és a 45 éves kedvese hasonlóan nehéz időszakot élhet meg.

Péter a Blikk kérdésére elmondta, nagyon örül annak, hogy a karácsonyt együtt tudták tölteni, szeretetben és békességben, miközben abba inkább bele sem mer gondolni, hogy minden másképpen is alakulhatott volna.

Eszti szerencsére azóta jobban van, és valamennyire fel tudott töltődni az ünnepeke alatt. A hagyományoknak megfelelően általában a következő évben lenne az esküvő, de Péter azt mondta, szóba sem került közöttük az esküvő, nem terveznek 2021-ben lagzit.

„A vírushelyzet miatt nem is lehet szerintem most ezen gondolkodni, a másik pedig, hogy most arra koncentrálunk, hogy túljussunk ezen a nehéz időszakon, ami az év végén ért minket.” – idézte a Blikk Péter szavait.

Schobert Norbi a „szemgolyójába” is beadatná a vakcinát: válaszolt a sok kritikákra

Ugyanakkor azt is elmondta, hogy semmi sincs kizárva, mivel az első esküvőjét is két hónap alatt szervezte meg. Eszter hangsúlyozta, a legboldogabb nő volt a világon, amikor idén, a 25. születésnapján eljegyezte Péter, de számára nem fontos, hogy kitűzzék a nagy esemény dátumát.

„Miután viszont lement az ünnepi hajrá, szeretnénk pár napra kettesben elvonulni a Balatonon, pihenni, mert nagy tervekkel indulunk neki a jövő évnek.” – fogalmazott Eszter a lapnak adott nyilatkozatában.

Komoly biztonsági hiba van több számítógépben, ami a hackereknek kedvez  

Még aggasztóbb, hogy a szóban forgó hiba javítását bizonyos hardverek sosem fogják megkapni, mivel többségük hivatalos támogatási ciklusa már véget ért.