Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
370,87 Ft
Euró
394,04 Ft
Font
460,15 Ft
Bitcoin
61,335 $

Győzike iszonyat felkapta a vizet, mindent vettek a kamerák

Gáspár Bea ötlete nem túlzottan nyerte el Győzike tetszését, és akkor nagyon finoman fogalmaztunk.

Fotó: YouTube/LifeTV
TV

Takács Petra

Szerkesztő

Győzike úgy gondolta, jó ötlet egy új takarítóbrigádot hívni, akik szépen kitakarítják a házukat, lemossák az ablakokat, és így tovább. Győző bízott abban, hogy jó az ajánlás, majd csak fogta a fejét.

Kezdődött minden azzal, hogy a kétfős brigádból egyáltalán nem nézte ki, hogy képesek ilyen munkát elvégezni. Végül Bea unszolására lehetőséget adott nekik, de nem volt elégedett. Soron kívül Ez történik, ha gyakran fogyasztunk tojást

Szerinte túl hangosan dolgoztak, és foltos volt a redőny. Volt is egy kisebb összeszólalkozás közöttük, majd a munkálatok között ittak egyet, és később szerettek volna még egy kört.

Győzike nem hitt a szemeinek, azt hitte, kéregetők jöttek hozzá

Emiatt nem ülhettek autóba, és Beának az az ötlete támadt, hogy megágyaz nekik a vendéghelyen. Győzike erre nagyon felkapta a vizet, és azt mondta, majd alszanak Bea édesanyjánál, vagy a szomszédban.

Lapozó: 1 2

Elmaradt a csoda, Szoboszlaiék kiestek az Európa-ligából

Szoboszlai Dominik ott volt a Liverpool kezdőjében az Atalanta ellen az Európa-liga negyeddöntőjének visszavágóján.

Figyelmeztetett a Telekom, ezzel próbálkoznak most a csalók

Kiemelték: az ügyintézéseket és fizetéseket mindig a Telekom applikációban vagy a hivatalos weboldalakon végezzék el az ügyfelek.

Virtuális valóság segítségével próbálnak segíteni a kényszeres gyűjtögetőkön

A korszerű technika segítségével azok is megtanulhatják elengedni a tárgyakat, akik messze laknak, vagy az otthonuk veszélyes, mert már vállmagasság fölé tornyozták a tárgyakat.