Brutális gyerekbántalmazás Szabolcsban: videóra vették az esetet, mentő szállította kórházba a kislányt
Ellentmondásos információk keringnek a történtekről, a felvétel ugyanakkor igen felkavaró.
Sokkoló felvétel látott napvilágot a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Kékcséről, melyen egy nyolcéves kislány bántalmazása látható. A Tények értesülései szerint az eset még 2024 nyarán történt, de a videót csak nemrég tették közzé egy közösségi oldalon.
A felvételen jól látható, ahogy az édesanyja durván bánik a kislánnyal: hajánál fogva rángatja, majd többször is arcon üti tenyérrel a nyílt utcán. Annak ellenére, hogy a gyermek sikítva próbált védekezni, a nő nem hagyta abba a bántalmazást. A jelenetet több helyi lakos is végignézte, de senki sem sietett a kislány segítségére.
A Tények információi szerint az anya azt állította, hogy a kislány értelmi fogyatékos, és az eset napján késsel hadonászva agresszívan viselkedett az utcán.
Állítása szerint csak így tudta megfékezni gyermekét. Az eset után mentőt hívtak a gyermekhez, aki nem a sérülései, hanem mentális állapota miatt került kórházba, s azóta is gyógyszeres kezelés alatt áll.
Noha az eset nagy felháborodást váltott ki, úgy tudni, a rendőrség nem indított eljárást az ügyben. Ugyanakkor a Tények által megkérdezett ügyvéd elmondása szerint az anya ellen akár garázdaság és kiskorú veszélyeztetése miatt is eljárás indulhatna, melyek több év börtönbüntetést vonhatnak maguk után.