Grönland egyre inkább tart Donald Trump érkezésétől
A grönlandiak egyértelműen azzal számolnak, hogy az USA elnöke valóban megpróbálja megszerezni a stratégiailag is rendkívül értékes területet.
Donald Trump már a beiktatását követő pillanatokban jelezte, igényt tart az amerikai kormány Grönlandra. Olyannyira komolyan gondolja mindezt, hogy akár katonai erőt is kész lenne bevetni terve végrehajtása érdekében, és szerinte a helyiek azt akarják, amit ő.
A helyi politikai erő foggal-körömmel ragaszkodik a jelenlegi rendszerhez, addig Trump hangsúlyozta, ez az egész nem az USA-ról, hanem a világ biztonságáról szól. Grönland a kialakult helyzet miatt már azt tervezi, hogy betiltja a külpolitikai adományozás lehetőségét Trump fenyegetését követően.
Aggasztó számukra Trump manővere, aminek okán egy olyan javaslatot terjesztenek elő, mely betiltaná a politikai pártok külföldi és névtelen adományait. Tegnap már sürgősségi javaslatot terjesztettek elő az ügy érdekében, még az áprilisi választások előtt.
Ha mindez jóváhagyásra kerül, elkerülhetik a külső befolyást, mivel a külföldi vagy névtelen adományok potenciálisan teljesen torzíthatják a grönlandi pártok kampányban való részvételének esélyét a választások ideje alatt.