Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
364,61 Ft
Euró
393,23 Ft
Font
459,88 Ft
Bitcoin
70,117 $

Továbbra is a klímabérlet bevezetését sürgeti az LMP

Gál József közölte, hogy az első három hónap költsége nagyjából 100 milliárd forint lenne. Ezt abból fedeznék, hogy a főleg szennyező multinacionális cégek társasági adójának felső kulcsát 25 százalékra emelnék.

További Hírek

Nagy baj van a fukusimai atomerőművel, fejtörést okoz szakértőknek a radioaktív hulladék

Szakértők véleménye szerint a sugárfertőzött víz hígítása helyett sokkal inkább a koncentrálásra és tárolásra kellene összpontosítaniuk a helyieknek.

A fiatalok fele szerint halálra van ítélve a Föld

Az egyik legújabb közvélemény-kutatás alapján kiderült, a fiatalok több mint 50 százaléka már nem hisz abban, hogy megmenthető a bolygó a pusztulástól.

Geomérnöki módszerekkel hűthetik le a Földet

Szakemberek szerint egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy a jövőben sokkal fehérebb, fényvisszaverő tulajdonságokkal rendelkező felhőket hozzanak létre speciális módon az atmoszférában.

Kilenc tonna hulladékot gyűjtöttek össze a Bodrogból

A rajt előtt a szlovákiai diákok már begyűjtöttek 3 tonna hulladékot.

Idegméreggel mérgezik a madarakat Turán

Már több, mint 100 madár pusztult el Turán, miután több kiló idegméreggel mérgezett húst szórtak szét nekik.

Nagy újításra készül a Tesco

Az Egyesült Királyságban kísérleti jelleggel kipróbálhatják a vásárlók, hogy milyen, amikor újratölthet táskákba és csomagolásokba pakolják az olyan termékeket, mint például a cukrot, a sót vagy éppen a sampont.

Sosem gyilkoltak meg annyi klímavédő aktivistát, mint tavaly

Miközben éjt nappallá téve dolgoznak a klímakutatók azon, hogy megoldják a globális felmelegedés és éghajlatváltozás problematikáját, az aktivisták révén pedig ellenszegülnek az indokolatlan kormányrendeleteknek, sokszor szó szerint az életüket kockáztatják.

A tudósok figyelmeztetnek: megduplázódott az 50 fok fölötti napok száma

Az elmúlt harminc évben megduplázódott az 50 celsius-fok fölötti napok száma, ezért a tudósok figyelmeztetnek, hogy ez hatalmas károkat okozhat az emberek és a környezet számára is.

Éghajlatváltozás: „Ijesztő” figyelmeztetés „10 millió halálesetről”, ha a világ vezetői nem cselekszenek

A kormányok számára a COP26 – az ENSZ novemberben Glasgowban megrendezésre kerülő éghajlatváltozási találkozója – előtt készített jelentés szerint a mezőgazdasági termelés 30 százalékkal csökkenhet, és 10 millió ember halhat meg, ha 2030-ig nem sikerül jelentősen csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását.

Több ezer embert kényszerített menekülésre a pusztító erdőtűz Spanyolországban

Öt napja lángol az erdő Spanyolország Costa del Sol területén, miután először Estepona városának közelében ütött ki bozóttűz. A lángok miatt több mint 2500 embert kellett evakuálni 11 városból, és több mint 7400 hektár erdőt pusztított el a tűz – írja az Independent a helyi sajtóra hivatkozva. A Plan Infoca, vagyis az andalúziai tűzoltásért felelős […]