A Google mesterséges intelligenciával érzékeli a gyerekek életkorát
Ezzel akadályoznák meg, hogy nem nekik való tartalmakhoz férjenek.
Továbbra is komoly problémát okoz, hogy a gyerekek olyan tartalmakkal szembesülnek a Google keresőjében, ami károsan érinti őket. A Google most azon dolgozik, hogy a mostaninál pontosabban legyenek képesek szabályozni ezeket a tartalmakat.
Nem a keresőóriás az egyetlen, amely ilyen irányú fejlesztéseket végez, a Meta is hasonló célokat tűzött ki, közös bennük, hogy mindketten a mesterséges intelligenciát alkalmazzák, és a szigorodó amerikai jogszabályok miatt szeretnék minél hamarabb élesíteni a technológiát.
Habár a mesterséges intelligencia képes pontosan meghatározni egy ember életkorát, ám a szakértők szerint ez aggályos is lehet, ugyanis ezzel gyakorlatilag profilozzák a felhasználókat – írja a BGR.
A felhasználóknak épp emiatt tudniuk kell, hogy milyen adatokat gyűjtenek róluk, és hogyan védik ezeket az információkat, hiszen ha rossz kezekbe kerülnek, az további problémákat okozhat, például hirdetésekkel és termékekkel bombázhatják a fiatalokat.
NE HAGYD KI
Ezek a kérdések már ma is aktuálisak, mivel a technológiai cégek már így is profilozzák az internetfelhasználókat, és a mesterséges intelligencia segítségével ezt még precízebben tehetik meg.