Gázai kormányzati információk szerint múlt hétfő óta eddig hat toronyházat romboltak porig az övezetben izraeli rakéták a múlt hétfőn kezdett bombázás óta, ezekkel együtt pedig eddig 184 lakó- vagy irodaépület lett megsemmisítve, köztük olyanokat, melyek sajtóirodákat – például az Al Jazeera és az AP helyi szerkesztőségének otthont adó Al-Dzsalaát.

Előbbi cikke szerint az izraeli kormány azzal indokolta ezt, hogy a Hamász raktárként használta az épületet (ez visszatérő indoklás), azonban azóta nem mutattak be erre semmilyen bizonyítékot, még a sajtószabadságért küzdő aktivisták elítélő közleményei ellenére sem. Soron kívül Még mindig keresi a rendőrség az Andrássy úti Louis Vuitton üzletet kirabló elkövetőket

Legalább 228 palesztin, köztük 64 gyermek hunyt el és 1500-an megsérültek. Az ENSZ küldötte szerint legalább hetvenkétezer ember hagyta el otthonát, őket a szervezet iskoláiban szállásolták el. Mindeközben a Gázából érkező rakéták következtében 12-en vesztették életüket Izrael déli részén.

Az izraeli rakéták célpontja sokszor a gázai infrastruktúra is, emiatt több százezer ember otthonában akadozik a vízellátás. Egy palesztin politikai és gazdasági elemző, Mohszen Abu Ramadán szerint azonban ez a taktika egyáltalán nem új keletű, viszont most sokkal inkább tetten érhető.

Ramadán szerint az Egyesült Államok és az EU támogatása mellett az arab államok „inkompetenciája” vezethetett addig, hogy Izrael ilyen taktikát alkalmazzon, és bár az izraeli haderők szerint mindig szólnak egy célba vett épület lakóinak, hogy hagyják el azt, a leghalálosabb bombatalálatokban vasárnap 42 ember (köztük 10 gyerek) hunyt el, amikor Gáza belvárosában több házat is lebombáztak.

„A legtöbb esetben egyáltalán nem szólnak a civileknek, hogy hagyják el a lakásukat vagy a munkahelyüket. Ez a propaganda arról, hogy humanitárius gesztusként előre szólnak, ha lebombázzák a házát valakinek, nonszensz”

– mondta az elemző.

Bár az izraeli hadsereg szerint a bombázások „szándékolatlan civil áldozatokat” is szednek, Abu Ramadán szerint a valódi cél az, hogy a gázai fegyveres erőkkel szemben szítsanak elégedetlenséget: „Amennyiben a palesztinok azt követelnék ezektől a csoportoktól, hogy ne lőjenek rakétákat Izraelbe, az azt jelentené, hogy elvesztették az emberek támogatását. Izrael erre épít.”

Egyelőre azonban nem így tűnik, legalábbis Gáza helyhatósági vezetője, Jahja al-Szárrádzs szerint ez egyelőre nem történt meg, Szerinte az, hogy a palesztin lakosság tűzszünetet szeretne, nem jelenti azt, hogy felmentenék Izraelt és saját fegyvereseiket okolnák a civil áldozatok miatt:

„A megölt civilek és a városban okozott hatalmas károk csupán a népünk akaraterejének és elszántságának letörésére tett kétségbeesett próbálkozások. Az emberekkel való beszélgetéseim – ők vesztették el otthonaikat és családtagjaikat – alapján úgy tűnik, továbbra is elszántak. Tudják, hogy ez a támadás nem csak Gáza ellen irányul. Ez a ciszjordániai és jeruzsálemi módszer kiterjesztése.”

A konfliktus azután indult, hogy Kelet-Jeruzsálemben palesztinok tüntetni kezdtek az aktivisták által gyarmatosítónak nevezett kitelepítések ellen Sejk Dzsarráh-kerületben, és hogy a tüntetéseket feloszlatni próbáló izraeli rendőrök rendre betörtek a palesztinok által szent helynek tartott Al-Aksza mecsetbe a ramadán idején.

Az izraeli bombatámadások Gázában kórházak közelében is értek utakat, ami miatt a mentőknek nehezebb dolguk van kivonulni a sérültekhez. Emellett telekommunikációs és villanyvezetékek, szenny- és ivóvízvezetékek is megrongálódtak, de gyárakat, üzleteket, jótékonysági központokat és szakképzőket is ért találat.

A helyi hatóságok szerint eddig kb. 930 millió forintnak megfelelő kár esett a városban a támadások miatt, al-Szárrádzs azonban úgy gondolja, például a Matouk nevű jégkrémgyártó üzem lebombázásából eredő gazdasági károk tovább sújthatják a 2007-ben bevezetett blokád miatt amúgy is küszködő gazdaságot.

„A megszállók ezzel azt akarják elérni, hogy a fiatalok még reménytelenebbnek érezzék magukat, főleg, amikor azt látják, hogy a munkájuk, vagy a munkahelyük, amelyet felépítettek, darabokra hullik.”

Az izraeli Háárecnek író Gideon Lévi szerint a toronyházak lebombázása elsősorban egy showelemként van eladva az országban, ezekkel akarják még feljebb tornászni az offenzíva amúgy is magas támogatottságát:

„A toronyházak lebombázása hatalmas műsor volt, azóta is folyamatosan ismételgetik az izraeli TV-csatornák. Ezek a jelenetek nagyon fotogének, azt hivatottak mutatni, Izrael milyen erős és milyen precíz, hogy két rakétával le tudnak rombolni egy tornyot.”

Lévi szerint az, hogy ilyen felvételek folyamatos vetítésével kell fenntartaniuk a lelkesedést, a gyengeség jele: „Vesztett az erejéből az ország. Izrael mindig is büszke volt, hogy egy lakás bizonyos szobájában, egy bizonyos emeleten ki tudnak jelölni egy célpontot és eltalálják. Azért teszik ezt, mert megtehetik. Senki sem állítja meg őket.”

Az újságíró hozzátette, az izraeli lakosság nem sokat tud arról, ami Gázában folyik és tökéletesen elégedettek azzal, hogy nem tudnak róla semmit:

„A képek és riportok, amik eljutnak idáig Gázából, nem mutatják be a szenvedést. Ez nem cenzúra, ez szándékosan van így. Mindenki ugyanúgy tagadásban van. Egyikünk sem akarja ezt látni és a média segít is abban, hogy ne kelljen látnunk, azzal, hogy nem mutatják meg.”

Gázában azonban al-Szárrádzs szerint még sosem voltak ilyen elszántak a palesztinok, mondván, nem hiába a főnix a város szimbóluma:

„A fiatalok mindig új, kreatív módokon tudnak újra felemelkedni ezekből a krízisekből. Gáza már most felbukkanni látszik a törmelék közül és kezd visszatérni az életbe.”