Gabriela Spanic szívdöglesztő bikinis képétől azonnal megszédülsz

Fotó: Instagram/Gabriela Spanic
not image

Hujber Dávid

2021. szeptember 14. - 12:31

Valóban szédületesre sikeredett ez a sorozat, vagy fogalmazhatnák úgyis, hogy „ez a sorozat is”, mert rossz fotókat még nem láttunk a sztárról.

Nagyon kevés idő maradt hátra a Dancing with the Stars második évadának kezdetéig, ami remek hír, hiszen régóta vártuk a folytatást. Sőt, már akkor izgatottak voltunk, amikor az első évad ment, mert tudtuk, hogy a következő szezon is hatalmas durranás lesz.

Ugyan ezúttal egy világsztár sincs a mezőnyben, az összességében erősebb, még nagyobb nevekből áll. Az első szezonban megkérdőjelezhetetlenül Spanic volt a legnagyobb név, és egészen a fináléig döntött.

Hatalmas tisztelettel adóztunk előtte, hiszen egy idegen városban kellett élnie, abszolúte amatőrként vett részt a versenyen, már közelebb van az 50-hez, mint a 40-hez, és sajnálatos módon a forgatások ideje alatt elvesztette az édesanyját.

Pordán Petra szeptemberi bikinis képe maga a hőségriadó

Ennek ellenére kíméletlen tempóban gyakorolt, és egészen a második helyig jutott. Bizonyította, hogy bőven 40 éves felett is lehet egy nő olyan szexi, mint senki más, amivel sokaknak adhatott erőt, idehaza és külföldön egyaránt.

A cikk nem ért véget, folytatásához lapozz a következő oldalra.