Friss Hírek
Másfél hét alatt olvadt el egy déli-sarkköri sziget jegének egyötöde
A globális felmelegedés hatásának köszönhetően már az Antarktiszon is egyre gyakoribbak a hőhullámok, amik súlyos követkeményekkel járnak.
Fordult a kocka: most a Google szeretne visszakerülni a Huawei telefonjaira
A legfrissebb hírek szerint most épp a Google lobbizik az amerikai kormánynál annak érdekében, hogy szolgáltatásai visszakerülhessenek a Huawei készülékeire.
Különösebb felhajtás nélkül érkezett meg a Huawei P40 Lite
Az új készülék hamarosan minden jelentősebb európai városban megvásárolható lesz.
Semmi értelme kifosztani a boltokat, ugyanis bőven van utánpótlás
Egyre több hazai üzletből érkeznek olyan fotók, melyeken kifosztott polcok láthatók.
Nem Steven Spielberg ül majd az Indiana Jones 5 rendezői székében
Minden jel arra utal, hogy a népszerű Indiana Jones-sorozat első négy része után ezúttal másnak engedi át a rendezői feladatokat Steven Spielberg.
Ezek voltak a legkelendőbb okostelefonok tavaly
Közzétették a legnagyobb darabszámban értékesített mobilok listáját, amelyet nem meglepő módon ezúttal is az Apple és a Samsung ural.
Betartotta, sőt, túl is szárnyalta klímavédelemre tett ígéreteit az Adidas
A sportszergyártó vállalat betartotta zöld ígéretet, sőt, bizonyos esetekben még túl is szárnyalta korábbi vállalásait.
Megelégelte a Facebook, hogy sokan a koronavírusból akarnak hasznot húzni
Bizonyos személyek mindenféle szégyenérzet nélkül képesek hasznot húzni az egyre több helyen felbukkanó járványból, ám a Facebook lépni fog annak érdekében, hogy ezt ne az ő felületükön tegyék.
BL: hátrányból fordítva nyert a Manchester City, előnyben a Lyon
Szerda este megtartották a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek újabb párosításait, ahol egy esetben a hazai, egy esetben pedig az idegenbeli csapat örülhetett.
Klímakatasztrófát vetít elő a JP Morgan legfrissebb elemzése
Az elemzésben nem fukarkodtak az erős szavakkal, aminek vélhetően az az oka, hogy hatni szerettek volna az illetékesekre.
Márciusban érkezik a Huawei P40 és P40 Pro
A Samsung csúcskészülékei után nem sokkal érkezik a Huawei felsőkategóriás párosa is, amelyek ezúttal is Google alkalmazások nélkül kerülhetnek forgalomba.
Amennyiben legyőzzük a bolgárokat, már másnap megrohanhatjuk a „jegypénztárakat”
Már most hatalmas figyelem irányul a március 27-én megrendezésre kerülő Bulgária-Magyarország Eb-pótselejtező mérkőzésre.
Magyarok is vannak a Tenerifén karantén alá vont szállodakomplexumban
Nem sokkal azt követően, hogy kiderült, megvan az első magyar koronavírus-fertőzött, újabb magyarok által érintett esetről számolt be a felelős államtitkár.
Samsung: akár három darabba is hajthatnánk a kijelzőt, ha lenne rá igény
A dél-koreai gyártó újabb szabadalma látott napvilágot, melynek kapcsán néhány kérdés is megfogalmazódott.
Pillanatok alatt elkapkodták a McDonalds sajtburger-összetevőinek illatára épülő gyertyákat
Gwyneth Paltrow a vagina illatú gyertyáival egy olyan piaci rést célzott meg, amelyben a jelek szerint sokkal több van, mint azt korábban gondolhatták.