Szavak nincsenek arra, amikor 50 évvel később szembenézünk önmagunkkal, és azzal az emberrel, akivel le szeretnénk élni az életünket.
Az Életünk története második évada is Friderikusz Sándor műsorvezetésével vehette kezdetét, aki először a friss házas Puskás Petit és Dallos Bogit látta vendégül. A sztárok még az X-Faktor ideje alatt szerettek egymásba, és onnan nem volt visszaút.
Nagyon hamar realizálódott bennük, hogy egymásnak lettek teremtve, és rengeteg alkalommal hívják egymást „szerelmemnek”. Vannak, akiket ez idegesít, de ők nem foglalkoznak ezzel.
Számukra csak az számít, hogy szeressék egymást, egészségesek és boldogok legyenek. Eddig minden a legnagyobb rendben van, és később saját családot is alapíthatnak, ez sem lehet kérdés.
X-Faktor: ByeAlex közölte a rossz hírt a lányokkal, meg is lepődtek
Kövess minket a Google-ben
Legyen a Liner a követett forrásod
Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.
Az öregítési folyamat részeként Peti és Bogi 50 évet öregedett, aminek nagyon erősen látható nyomai voltak. A maszkmesterek olyasvalamit alkottak, amire Bogiék nem számíthattak, még akkor sem, ha figyelemmel követték az első évadot.
Peti esetében különösen drasztikus volt a változás, aki közel 90 évesen tért vissza a stúdióba. A „sokk” nem maradt el, Bogi is nehezen hitt a szemeinek, amikor megpillantotta a szerelmét. „Úristen, ez komoly, most már papa vagy.”

