Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
365,53 Ft
Euró
394,70 Ft
Font
461,80 Ft
Bitcoin
70,545 $

Nem sikerült Föld körüli pályára állítani az első koreai álműholdat

Habár a kilövés sikeresnek bizonyult, és a rakéta elérte az előre eltervezett magasságot, a műszerek nélküli műholdat végül nem tudták pályára állítani.

Twitter/S.Korean Spaceflight
Tudomány

Kulcsár Péter

Szerkesztő

A három fázisból álló Nuri rakéta az első dél-koreai fejlesztésű egység volt, amit kilőttek az univerzumba. Mun Dzsein elnök csütörtöki sajtótájékoztatóján közölte, az álműholdat ugyan nem sikerült pályára állítaniuk, a rakéta ezen kívül azonban hibátlanul szuperált, amire nagyon büszke – írta a CNN.

A modul teljesítette a repülési szekvenciák összes szakaszát, és 700 kilométeres magasságig emelkedett, amit óriási sikerként könyveltek el. A dél-koreai államfő hozzátette, 2027-ig még legalább öt alkalommal fogják tesztelni a Nuri rakétákat, a következő kilövést pedig jövő év májusában tervezik. Soron kívül Hajdú Péter: sajnálom, hogy Varga Judit magánéletéből szappanopera lett

A távol-keleti ország kormánya összesen 520 ezer milliárd magyar forintnak megfelelő koreai wonnal támogatta a rakéta megépítését, ami 2010 óta zajlik, és csak 11 évig tartó megfesztített munkafolyamat árán készült el.

Ha sikerült volna pályára állítaniuk a Koreai Repüléskutató Intézet (KARI) mérnökeinek az álműholdat, akkor a hetedik ország lettek volna Oroszország, az Egyesült Államok, Franciaország, Kína, Japán és India után, akik kijuttattak egy több mint 1 tonna súlyú szatellitet az univerzumba.

Az észak-koreai fenyegetettség révén szintén lényegesek a fejlesztések és a tesztelések, hiszen a félsziget másik felén éppen szuperszonikus ballisztikai rakétákkal kísérleteznek, amelyek atomtölteket is képesek ellenséges területre bocsátani, így kiemelten fontos, hogy tartsák a lépést a riválissal.

Öt hónap után megállapodtak a béremelésről a kecskeméti Mercedesnél

Tizenöt tárgyalási forduló után döntöttek az egyoldalú bérfejlesztésről.

Közös oktatókampányt indít a Liverpool és a Manchester United

A két klub kezdeményezése hiánypótló, célja pedig, hogy visszaszorítsák a szurkolók tragédiák kapcsán történő minősíthetetlen skandálásait.

Völner-Schadl-ügy: tanúként hallgatták ki Varga Juditot

Tájékoztatás az úgynevezett Völner–Schadl-ügy nyomozásáról – ezzel a címmel hirdetett sajtótájékoztatót csütörtök délelőttre a Központi Nyomozó Főügyészség.