Épül a világ első hosszú távú atomhulladék-temetője Finnországban

A világ már az ukrajnai támadás kezdete előtt is az energiaválság küszöbén állt; bár az országok ambíciózus szén-dioxid semlegességi célokat tűznek ki maguk elő, továbbra sem teljesen világos, hogyan fogják ezeket elérni, mivel a szén és más fosszilis tüzelőanyagok elhagyása nem vonja maga után azt a képességet, hogy tiszta, olcsó energiaforrásokkal helyettesítsék.

Az elmúlt hónap során geopolitikai váltás következett be, az országok az orosz gáz és olaj elhagyása mellett döntöttek, és nem akarnak visszatérni a szénfüggőséghez, így újra fellángolt a vita az atomenergia körül. Soron kívül Illegális gyógyszerszállítmányt kapcsoltak le Békésben

A nukleáris energia ellen irányuló legerősebb érvek közé tartozik a halálos balesetek kockázata, a nukleáris fegyverek gyártásához felhasználható anyagok való fokozott hozzáférés, valamint a biztonságos ártalmatlanítási módszerek hiánya. Utóbbi azonban hamarosan kihúzható a listáról, mivel Finnországban építés alatt áll a világ első hosszú távú radioaktívhulladék-tárolója.

Az Onkalo nevű létesítmény Finnország délnyugati partján, az Olikiluoto szigeten található, ahol már két atomreaktor működik, több mint egy évtizedes késés után pedig egy harmadik is megkezdte az áram termelését, amely várhatóan júliusra éri el teljes 1,6 GW-os kapacitását. Ha ez megtörténik, Finnország villamosenergia-termelésének több mint 40 százalékát biztosítja majd atomenergia.

A hulladéktároló építését célzó projekt 25 éve kezdődött, ekkor kezdte el keresni a megfelelő helyszínt a Posiva. A választás végül azért a szigetre esett, mert félúton található két törésvonal között – ezzel csökkentve a földrengés jelentette kockázatot -, valamint az alapkőzetben található gneisz szinte lehetetlenné teszi, hogy a víz áthatoljon rajta.

Sarah Hirschorn, a kanadai Nukleáris Hulladékgazdálkodási Szervezet földtudományi igazgatója szerint ez azért fontos, mert az egyetlen mód rá, hogy a tárolóból az anyagok a felszínre kerüljenek és hatással legyenek az emberekre, ha a víz kimossa őket onnan.

A sziklákon kívül számos más akadály is áll majd az eltemetett reaktorrudak és a külvilág között: a robotok öntöttvas tárolókba zárják a hulladékot, amelyek aztán rézhordókba kerülnek. A két tartály közé argongázt fecskendeznek, hogy inert atmoszférát biztosítsanak. Ezután a rézhordókat lehegesztik, majd 30-40 darabonként egy óriási lyukba helyezik, amelyet bentonit agyaggal lezárnak, végül lebetonoznak.

Határozottan úgy tűnik, hogy a lebomláshoz szükséges 100 000 év alatt a radioaktív anyagnak esélye sincs kijutni, és pontosan ez lenne a cél – számolt be a SingularityHub.

A jelen szempontjából tehát biztonságosnak tűnik a tárolás e módja, etikai aggályokat vet fel azonban, hogyan biztosítható, hogy a jövő generációinak se ártson a föld alatt eltemetett hulladék. Nem garantálható, hogy például 85 000 év múlva értik majd a ma használt nyelvet figyelmeztető jelzéseket, valamint kérdéses az is, miből készülhetnének ezek, hogy 100 000 évig kitartsanak.

Bár valószínűtlennek tűnik, hogy a következő generációk több száz méterre a föld alatt kutakodnak, nem tudhatjuk, milyen elképzelhetetlen technológiák léteznek majd pár száz év múlva, hiszen 200 évvel ezelőtt az emberiségnek még sejtelme sem volt az okostelefonok és más ma már elterjedt eszközök és módszerek kifejlesztéséről.

Az Egyesült Államok és más országok politikai légköre és kultúrája eltér ettől, ami akadályozza az Onkalo-projekthez hasonló tervek megvalósulását. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a Yucca Mountain nevű hasonló nevadai kezdeményezés, ami már 35 éve politikai viták tárgya.

A következő években a tudósoknak, mérnököknek, energiavállalatoknak és kormányoknak az atomenergia előnyei és hátrányai között kell vívódniuk, és bár egyre sürgetőbb a szükség, még várni kell rá, hogy kiderüljön, diadalmaskodik-e majd fenntartható energiaforrásként. Finnország azonban nagy lépést tett előre ebben a harcban az új létesítménnyel, amely a tervek szerint 2024-ben kezdi meg működését.