Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
371,48 Ft
Euró
394,20 Ft
Font
461,62 Ft
Bitcoin
63,176 $

Ferenc pápa szót emelt a járvánnyal kapcsolatos dezinformáció ellen

A katolikus egyházfő úgy véli, az álhíreket cáfolni kell, de az egyéneket mindig tiszteletben kell tartani, mert hitük sokszor a nem megfelelő tájékoztatáson alapul.

Fotó: Ferenc pápa (j) Edith Bruck magyar származású írónõt, holokauszt-túlélõt fogadja a vatikáni lakóhelyeként ismert Szent Márta-házban a holokauszt nemzetközi emléknapján 2022. január 27-én. MTI/EPA/Vatikáni média/Vatikáni Média
Európa

Czinder Tímea

Szerkesztő

Ferenc pápa pénteken tényellenőrző hálózatot működtető katolikus újságírókkal találkozott, a beszélgetés során pedig úgy fogalmazott, a pandémiával és vakcinákkal kapcsolatos félretájékoztatás az emberi jogok megsértésének minősül. Egy hónapon belül ez a második alkalom, hogy a katolikus egyházfő szót emel a dezinformáció ellen.

A pápa szerint az emberek emberi joga a megfelelő tájékoztatás, valamint segítséget kell nyújtani számukra, hogy megértsék a tudományos adatokon alapuló eredményeket. Úgy véli, a pandémia mellett az infodémia is terjed, ami a meghamisított, ha nem kitalált hírek áradata. Soron kívül Magasabb fokozatra emelték a terrorkészültséget Magyarországon

„Az álhíreket meg kell cáfolni, de az egyes személyeket mindig tisztelni kell, mert hitük sokszor a nem megfelelő információkon alapul. A valóság mindig összetettebb, mint gondolnánk, és tiszteletben kell tartanunk az emberek által felvetett kételyeket, aggodalmakat és kérdéseket, és félrevezetés nélkül kell őket támogatnunk”

– nyilatkozta.

Egyes katolikusok – köztük néhány konzervatív amerikai püspökkel és bíborossal – megtagadták a vakcina felvételét, a vatikáni doktrínahivatal ugyanakkor kijelentette, „erkölcsileg elfogadható” az oltás, beleértve azokat a típusokat is, amelyek kutatása közben abortált magzatokból származó sejteket használtak fel – számolt be az EuroNews.

Ferenc pápát és XVI. Benedek emeritus pápát is teljesen beoltották Pfizer vakcinával. Az egyházfő gyakran szólal fel a járvány ellen hozott intézkedések tiszteletben tartása mellett, a Vatikán pedig a közelmúltban minden alkalmazottjától megkövetelte, hogy felvegyék az oltást, vagy igazolják, hogy átestek a fertőzésen.

Terrortámadásnak minősítették az esti késes támadást Ausztráliában, 15 éves az elkövető

Terrortámadásnak minősítette a kormány a tegnap esti templomi késelést, ami lehetővé teszi a rendőrség számára, hogy rendkívüli jogköröket alkalmazzon a nyomozás ideje alatt.

Magasabb fokozatra emelték a terrorkészültséget Magyarországon

Azt követően, hogy Irán támadást indított Izrael ellen, az a döntés született, hogy magasabb fokozatra emelik a terrorkészültséget Magyarországon.

Botka László újra indul a szegedi polgármesteri posztért

Immáron 22 éve annak, hogy a szegedi összefogás sikeresen vezeti a várost, ezt kívánják folytatni a szegediek felhatalmazásával.