Felgyújtotta saját autóját, majd elmenekült a helyszínről

Fotó: Police.hu
Belföld
not image

Kulcsár Péter

Szerkesztő

Bizarr jelenetek játszódtak le Tököl határában, egy 22 éves férfi ugyanis magára hagyta égő autóját egy mezőn.

Tököl külterületén egy földúton autózott 2021. március 16-án egy 22 éves férfi, amikor járművének motortérből erős füstszagot érzett, majd látta, hogy annak jobb eleje –valószínűleg elektronikus hiba okán- lángra kapott – írta a Police.hu.

Soron kívül Lezuhant egy repülőgép Szenicénél, ketten életüket vesztették

A sofőr kiszállt az autóból, egy nála lévő üdítőt locsolt az égő autóra, ám miután azzal nem sikerült eloltani a tüzet, magára hagyta a járművet, nem értesítette a hatóságokat, egyszerűen elsétált a helyszínről.

Az autó teljes terjedelmében kiégett, valamint környezete, mintegy 3500 négyzetméternyi terület is a tűz martalékává vált. Károsodott a növényzet, kiégett a közeli nádas egy része, a fák törzse megperzselődött.

A tököli illetőségű autótulajdonost a rendőrök elfogták, és gyanúsítottként hallgatták ki, ahol elmondta a rendőröknek, eszébe sem jutott mekkora kárt okozthat a természetben égő járműve.

Vele szemben környezetkárosítás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányságon. Az elkövető szabadlábon védekezhet.